A 8 négyzetméteres kislakás tervezése

A 36 négyzetméteres lakás, ahova 2015 nyarán költöztünk, két teljesen különálló részből áll: a nagyobbik 28 négyzetméteres, ezt hívjuk nagylakásnak, a 8 négyzetmétereset pedig kislakásnak. Ha nem tudod, miről van szó, fusd át a blog tartalomjegyzékét! Ha csak a kislakásról szóló bejegyzéseket szeretnéd látni, kattints ide!

A kislakás végső terve

A 8 négyzetméter nagyon kicsi, ezért elsősorban rövid távú kiadás céljából újítjuk föl, de olyan módon, hogy később akár a hosszú távú kiadás is működhessen.

A SketchUp terv:

Ennek az elkészítése 100%-ban Rudi érdeme, én nem is piszkáltam bele a SketchUp-ba.

A 8 négyzetméter annyira kicsi, ráadásul nem is szabályos benne semmi, hogy itt már nem mentünk volna semmire a Floorplanner alaprajztervezővel, ami a nagylakás tervezésekor még megfelelt.

A Floorplannerhez képest az az előnye a SketchUp-nak a térbeliségen kívül, hogy milliméterre pontosan lehet vele tervezni, és a boltokban kapható termékeket, például kanapét, vécét valós méretben lehet betenni a 3D alaprajzba. Hátránya, hogy meg kell tanulni használni a programot, és macerás megváltoztatni egy-egy objektum jellemzőit.

A Floorplannernek ezzel szemben annyira egyszerű a használata, hogy laikusok is tudják használni, és nem kell hozzá semmit letölteni, mert böngészőben lehet megnyitni. Ez inkább ötleteléskor hasznos, illetve, ha nem fontos a konkrét méret, mert gyorsan lehet benne variálni a dolgokat. Viszont az ikonokat nemigen lehet személyre szabni.

Az alábbi alaprajz is a SketchUp-ban készült, csak a legfontosabb funkciókat jelöltem rajta. Érdemes megfigyelni a két rövidebb oldal hossza közti különbséget.

Az eredeti válaszfalat le akartuk bontani, mert aránylag nagy helyet vett el a fürdőszoba. Kicsit más elrendezéssel, körülbelül olyan lesz az új fürdő, mint a nagylakásé.

Kislakás funkciói az alaprajzon
Kislakás funkciói az alaprajzon

 

A lakás előélete

Ez a 8 négyzetméteres helyiség eredetileg a lakók közös mosókonyhája volt. A társasházat a harmincas évek végén vagy a negyvenes évek elején építhették.

Az alapító okiratból az építés éve se derül ki, így az se lehet meglepetés, hogy fogalmunk sincs, mikor minősítették a kis helyiséget lakássá.

Annyit tudunk, hogy a lakás melletti helyiség volt régen a kazánház, és a kémény csöve a kert felől a lakás alá fut be, ezt a kéményseprők szerint ördögtoroknak hívják. A kéménycsőnek ez a része már inaktív, de a lakásra olyan szempontból hatással van, hogy a kislakás padlószintje emiatt került kb. 10 centivel a folyosó szintje fölé.

Korábban mutattam alaprajzot az egy helyrajzi számon levő, de két különálló részből álló lakásról.

Amikor már lakássá nyilvánították, az akkori gondnok lakott itt, a nagylakás volt a lakóterület, a kislakás pedig a fürdő és a konyha.

Körülbelül két évvel a beköltözésünk előtt építettek egy minifürdőt a nagylakásba, addig át kellett ballagni a kislakásba, ha az embernek dolga támadt.

Nyílászárók cseréje

Amikor a nagylakás nyílászáróit cseréltük 2015-ben, a kislakás is új nyílászárókat kapott, így megspóroltunk egy kiszállási költséget, de még nem burkoltuk vissza az új nyílászárókat. A radiátorcserére akkor már nem maradt idő, azt az új felújítóbrigád csinálta a mostani fűtésszezon előtt.

Függetlenül attól, hogy mit kezdünk a lakással, a nyílászárókat így is, úgy is ki kellett cserélni, mert a bejárati ajtó annyira rozoga volt, hogy be se lehetett csukni, csak a zár nyelve tartotta az ajtót a keretben. A málló fadarab, ami valaha küszöb volt, szintén nem hiányzik; a kilincstelen, betört, több részre tagolt ablakról és a rothadó ablakpárkányról nem is beszélve.

Hasznosítási ötletek

Eredetileg a kisebbik lakást újítottuk volna fel előbb, de még nem tudtuk, hogy milyen célra és hogyan lenne a legjobb felújítani, úgyhogy inkább meghagytuk raktárnak. Ez hasznos volt a felújítás előtti változó állapotok miatt, folyton pakoltunk valamit.

Úgy terveztük, hogy a 28 négyzetméteres lakás majd ellát minden szükséges funkciót, a 8 négyzetméterrel pedig bármit kezdhetünk. A megvalósítás előtt nem tudtuk, hogy ez sikerülhet-e, vagy majd a kislakásba kerül a mosógép meg ez-az.

Ha csak a szükséges minimumot akartuk volna rákölteni, akkor békén hagytuk volna a meglévő falakat és a sokféle csempét: visszaburkoltuk volna az új nyílászárókat, levertük volna a hulló vakolatot, és csupaszon maradt volna a tégla. A hosszabbik falra polcrendszert tettünk volna, így egy alacsony költségvetésű tároló-hobbiszoba-dolgozószoba lehetett volna belőle.

Az íróasztalt például itt újítottam fel, még mielőtt a kislakás bontását elkezdtük. Jól jött a külön barkácshelyiség a koszos-büdös munkálatokhoz.

Ha az lett volna minden álmunk, hogy otthoni spa élményben legyen részünk, akár faltól falig érő jakuzzit és esetleg infraszaunát is tehettünk volna bele, de ez inkább csak viccként merült fel. Nyilván nem ezt az alagsori garzonlakást választottuk volna, ha efféle alapelvárásaink volnának.

Végül arra jutottunk, hogy rövid távon fogjuk kiadni a lakást, ez több szempontból is hasznos.

Lakáspróba

Már évekkel ezelőtt, az előző lakásban is fogadtunk CouchSurfingen keresztül vendégeket, és mi magunk is többször megszálltunk másoknál ilyen módon. A világ különböző pontjairól érkeztek kalandorok a kislakásba, és megerősítettek minket abban, hogy erre bizony lenne kereslet.

Ha aztán mégse adnánk ki rövid távon, a hosszú táv is működhetne (a cikk végén írok erről bővebben).

Mi magunk is éltünk a kislakásban, majdnem két hónapon keresztül, amíg a nagylakást újítottuk. A rendelkezésünkre álló dolgokból átmenetileg berendeztük úgy, ahogy legjobbnak láttuk.

Ennél egy fokkal letisztultabb állapotban adtuk ki a surfereknek, de azért akkor se volt a lakás az esztétikum csúcsa a potyogó vakolattal meg a kikandikáló purhabbal.

Az eredeti állapot

Sajnos nincs kép a lambériáról, amivel elfedték a falakat, mert azt szinte rögtön leműtöttük. Ez eltartott egy ideig, mert néhány centinként rögzítették az összes elemet.

Közvetlenül a felújítás előtt bontottuk le az ideiglenes berendezést. Könnyes búcsút vettünk mind az összes csempétől és a lomisnak ott hagyott bútoroktól.

Érdemes Vacókiát követni a Facebookon és az Instagramon is, mert olyasmiket is kiteszek, amiket a blogra nem. Néha például haiku formájában fejezem ki az aktuális állapotokat. Például, amikor a szekrény lebontásakor találtunk egy tégla-lapot. 🙂

Így tervezgettük a felújítást

Leginkább az apró méret okozott kihívást tervezéskor.

Még a nagylakás felújítása előtt neten inspirálódtunk: ma már rengeteg innovatív, praktikus megoldás létezik. Létrehoztam egy Kompakt lakások nevű Youtube lejátszási listát, amit a későbbiekben még bővítek.

A dizájnnal egyelőre nem sokat törődtünk, de ahhoz ragaszkodtunk, hogy megszüntessük a burkolatburjánzást. A szemfülesek az előző képeken összesen 5 féle csempét és 2 különböző dekorcsempét számolhatnak meg.

Ugyanazt a csempét szerettük volna letenni mindenova: a nappaliba és az épített zuhanyzóba is. Olyan burkolatot akartunk választani, ami hosszú élettartamú, és könnyű takarítani.

Ezen kívül szerettük volna vizuálisan melegíteni az összhatást, mert egy keskeny ablakú, földszinti szobáról van szó, ahol fűtési szezonon kívül hűs az idő (ez mondjuk nyáron előny).

Kitaláltuk, hogy olyan fahatású járólapot keresünk, ami szép, nem ismétlődik a mintája, és az arányok szempontjából megfelelő a mérete. Létezik ilyen, még ha sokan fanyalognak is a fahatású csempe gondolata miatt.

A fürdőszobai falra egyszerű, 20×20-as, fehér csempét vettünk.

A blogon az építkezéssel párhuzamosan mutatom meg a kislakás felújítását, tehát ebben a pillanatban még mi se tudjuk, mi sül ki a dologból. 🙂

Az utolsó kép a januári állapotokat szemlélteti, erről Facebookon és Instagramon is helyzetjelentettem.

Lakáskiadás: megtérül-e?

Nem vágnánk bele magunkat ekkora kiadásba, ha esélytelen lenne a megtérülés. Rudi felhasználta az MBA képzésen szerzett ismereteit, és készített egy Google táblázatot, ami számolja magát:

Ha kérdésed van a táblázattal kapcsolatban, keress meg minket!

Ez az elméletünk némi CouchSurfing-es tesztelés után. A táblázat segít eldönteni, hogy a kihasználtság és a munkamennyiség hogyan néz ki a rövid- és hosszútávú kiadás esetén, melyiket mikor érdemes választanunk. A számok saccolt értékek, ha átírjuk őket a tapasztalatok alapján, ez az ügyes táblázat egy pillanat alatt megmutatja a reális helyzetet.

Nekünk ez inkább egy próba, ha már újítunk, úgy csináljuk, hogy  több opció nyitva maradhasson. Ha nem tetszik a rövid távú kiadás, nem csináljuk. Ha később aztán sehogy nem adjuk ki, az is épp elég menő, hogy egy garzonon belül megoldottuk a teljesen privát, mini vendéglakosztályt.

A mi környékünkön 10-17 ezer forint egy éjszaka egy normál airbnb lakásban. A táblázatban 10 ezer forintos alapár szerepel, ez egy körülbelüli összeg, de már az, amit mi kapunk az airbnb-től.

Mivel nem egy lakásnyi összeg áll a kislakásban, az áramon kívül nincs pluszkiadás, a két lakás közelsége miatt egyszerű az ügyintézés, akár megérheti rövid távra kiadni.

Sokan abbahagyják az airbnb-zést, mert a rengeteg munka nincs arányban a befektetés mértékével, az előre át nem gondolt költségekkel és a lakás kihasználtságától független, állandó költségekkel.

A rövid távú kiadás célcsoportja

Nem a luxusturistákra lövünk: a fő célcsoport azon egyedülállók és párok csoportja, akik rendszeresen ruccannak át más európai városokba fapados légitársasággal, illetve azok, akik hátizsákkal járják be a világot. Több surferünk közel egy évvel az ittlétük előtt kelt útra. Megvan a módja, hogy hogyan lesz az irreális álomból tényleges világkörüli utazás, ha érdekel a téma, olvasgass Chris Guillebeau-t.

A célcsoportunk tagjainak fő szempontjai: a központhoz közel, jó áron, biztonságos helyen szeretnének olyan privát szállást, ahol megtervezik a napjukat, ott hagyják a cuccaikat, hazatérve vesznek egy forró fürdőt, és kipihenik magukat a következő, mászkálós nap előtt.

Nekik nem lenne hozzáadott érték a nagyobb alapterület, és megvannak plazmatévé meg egyéb extrák nélkül.

Szép idő esetén a kertben ihatják meg a reggeli kávéjukat, aztán útnak is indulhatnak akár gyalog, a vár például húsz perc séta. Nagyjából ugyanennyi idő eljutni tömegközlekedéssel a belvárosba: csak pár perc a Széll Kálmán tér, onnan akármerre mehetnek.

Hosszú távú kiadás esetén

Ha meghiúsulna az Airbnb-terv, ami nem lehetetlen az Uber-sztori után, akkor se veszne kárba a befektetés: kiadhatnánk például egy diáknak, aki nem szeretne másokkal együtt lakni (és nem talál értelmes helyen, elfogadható áron egy kulturált állapotú lakást, ami nem penészedik).

Diákunk hétvégente hazajárna, hét közben meg amúgy is elmenne valahova szórakozni, és a lényeg, hogy a hűtő elnyelné az otthonról hozott, kondérnyi főtt kaját.

Pihenni és tanulni egy főre elég ez a hely, ha jó a tervezés. Nekem már régóta mozgatta a fantáziámat egy mindennel felszerelt minilakás, Rudi meg mérnök, úgyhogy szeret problémákat megoldani.

Távlati tervek és egy kis sci-fi

Miután elköltözünk a lakásból, akkor külön adhatjuk ki a kislakást és a nagylakást.

Ha mondjuk külföldre megyünk, és megbízunk valakit a kislakás rövid távú kiadásával, és haza akarunk látogatni, akkor lestoppoljuk magunknak a kislakást, így nem kell zargatnunk a rokonokat, hogy szállásoljanak el minket.

Korrekt áron, közepes állapotúként vettük a lakást, az se lenne brutális veszteség, ha nem adnánk ki folyton. Ez esetben azt élvezhetnénk, hogy van két, különálló lakrészünk összesen 36 négyzetméteren.

Ha idővel arra vetemednénk, hogy eladjuk a lakást, a széttagoltság az arra fogékonyaknak előny lehet. A legegyszerűbb verzió, ha ugyanazt csinálják majd az új tulajdonosok, amit mi: a nagylakásban laknak, és a kislakás kiadásából kapnak némi bevételt.

Ha van már early retirement, el tudom képzelni ezt a lakást az early downsizing lehetőségeként, nem mintha létezne ilyen fogalom.

Élhetne itt egy középkorú pár egy tini gyerekkel, miután a nagyobb gyerekek már kirepültek. Kicsit kertészkedhetnének, de nem kellene fenntartaniuk egy nagy telket, nagy házzal (hitelből és/vagy befektetés helyett).

Megspórolnák, hogy évekig albérletre költsön a gyerek, amíg tanul, és mégis meglenne a privát szférája.

Ha a legkisebb gyerek is családot alapít, nem kellene kisebb helyre költözniük a nyugdíjas évekre, mert ezt már megtették korábban.

Amikor az unokájuk lesz egyetemista korú, akkor kezdődhet elölről a diákelszállásolás.

Napfényes, kertes ház Budán, közel a park, a piac, a kórház, stb., miközben nem az összes vagyonuk áll az ingatlanban, ahol laknak, és közlekedésre se kell sokat költeniük.

Mi a véleményed erről, mennyire sci-fi?

A kislakásról szóló következő bejegyzésben megmutatom, hogyan cserélték ki a nyílászárókat és a radiátort.

*: A számozott felsorolás stílusát Bridget Jonestól kölcsönöztem.

2 hozzászólás

    1. Köszi, Mumi, igyekszünk! 🙂

      Utólag visszagondolva jó döntés volt, hogy előbb csináltuk a nagylakást, még tapasztalatok nélkül, és mostanra hagytuk a kislakást.
      A 28 négyzetméternél mondhatni, hogy minden centi számított. A 8 négyzetméternél minden milliméter számít. 😀

      Bea

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük