A lakás evolúciója a felújítás előtt

Az új lakásba 2015 júniusában költöztünk be és októberben indult a felújítás. Ez alatt a pár hónap alatt ideiglenes állapotok közt szoktuk a lakást, a környéket, átalakítási terveken agyaltunk és árajánlatokat kértünk a munkálatokra.
Idővel egyre több mindent hordtunk át az előző lakásból, ezek mellé néhány ideiglenes bútort is vettünk. Az volt a cél, hogy minél kevesebb pénzből minél több funkciót oldjunk meg átmenetileg, amíg kiválasztjuk a végleges dolgokat. Vigyázat, az esztétikai érzéknek fájó képek következnek!

Azért nem ugrottunk bele azonnal a lakás átalakításába, mert egyáltalán nem értettünk hozzá, így inkább kivártuk, hogy biztosak lehessünk benne: nincs olyan rejtett hibája a lakásnak, ami miatt felújítás helyett fejvesztve menekülnénk belőle. Mondjuk volt egy fél nap, amikor ezen az állásponton voltunk, erről az ominózus esetről beszámolok majd néhány bejegyzés múlva és mutatok videót is. Horror. Még visszanézni is. 😀

Ősszel már tisztább volt a kép: addigra kiderült, hogy szeretünk itt élni és tudtuk, hogy mit akarunk megalkotni, így láttuk, hogy van értelme a befektetésnek. Az alapkoncepció megvolt, a részleteket az aktuális munkafázis alatt találtuk ki a mesteremberekkel együttműködve.

A konyha-étkező

Néhány tárgy nem függött a lakás átalakításától, ezekből meg is vettük a maradandót, amint kitaláltuk, milyet szeretnénk. Például a háztartási nagygépeket hamar beszereztük.

A konyhapult mérete miatt a mosogatógépet már június végén megvettük: 45 centiset választottunk, mert az előző lakásban 60 centis volt, ami két főre hatalmas: ha csak félig volt tele, nem akartuk beindítani, de mire megtelt, belebüdösödtek a dolgok. És az állandó kézi mosogatás elveszi a mosogatógép értelmét, főleg kicsi konyhában.

A mosogatógépet a pult alá tettük a lakásban hagyott mosógép helyére, ott volt a vízkiállás. A tetején tartottuk a futurisztikus műanyag tálca + konyharuha csöpögtetőberendezést, amikor nem volt rá szükség, így már elfért a pulton a kávéfőző és a vízforraló.

Mosogatógép
Mosogatógép

Ami a konyha többi részét illeti, kölcsönkaptunk egy mikrót és egy indukciós főzőlapot. A főzőlap tette a dolgát, egyszerű kajákat el tudtunk készíteni, és a fűrészporos tapétát se sajnáltuk, ha ráfröccsent valami. Mikrót még nem akartunk venni, mert kérdéses volt, hogy milyen széles fér majd be a neki dedikált helyre.

Fene se gondolta volna egy virágcsokornyi fakanállal az előző lakás konyhapultján, hogy évekig elég lesz ez a kettő darab fakanál. Egy idő múlva már bosszantott, hogy ebédet kellett rendelnünk, de amikor karácsony előtt pár nappal összeszereltük a konyhát, annál jobban örültünk neki.

Az alábbi képen levő felépítmény evőeszköztartó fiókját a konyhapult alól szereltük át, hogy beférjen oda a mosogatógép. Az eredeti állapot a beköltözésről szóló cikk végén látható.

Ez volt a konyhánk fél évig
Ez volt a konyhánk fél évig

A beköltözés után nem sokkal meghívtuk a szomszédokat egy ismerkedős kávés-sütis délutánra: kaptak meghívót a postaládába (azt, ami a fotón látszik, csak itt kitöröltem a személyes ímélcímeket). Gondoltuk, legyünk kicsit jóban velük, mielőtt az őrületbe kergetjük őket az ütvefúróval. Meg azért is, mert a kert szintjén egyedül mi lakunk és különben szinte soha nem futunk össze egyikükkel se.

A meghívók
A meghívók
Ezzel vártuk a szomszédokat
Ezzel vártuk a szomszédokat

El is jött egy darab szomszéd, ő kedves volt és mesélt a ház történetéről. Mint kiderült, a legtöbb lakó bérlő, és a bérlők nem foglalkoznak a ház ügyeivel. És nincs kulcsuk a kertajtóhoz, de akiknek van, azok se jönnek ki. Úgyhogy a kertet csak mi használjuk, annak ellenére, hogy közös terület. Tehát 36 négyzetméterért fizettünk, de gyakorlatilag miénk egy egész szint kerttel együtt.

A hűtővel méret tekintetében nem spóroltunk, így nincs szükség félórás logisztikai mutatványokra. Direkt no frost fagyasztósat vettünk, mert abban nem deresednek a belső terek, így nem is kell leolvasztgatni. Szeptember végén házhoz is szállították egy üsthibás mosógép kíséretében, amiből folyt a víz.

Hűtő és mosógép
Csöppet mintha nem lenne arányban a konyha funkcionális arzenálja a hűtő méretével

Pár hét után végre elvitték a mosógépet, aztán vettünk másikat, olyat, ami Schubertet énekel, ha lejárt a program.

Mosó- és mosogatógép tekintetében az volt a cél, hogy minél keskenyebbek legyenek, hogy a föléjük épített pult mellett maradjon hely közlekedni is. A videó a cikk írásakor készült: ezen már az új tölgyfapult látható.

Utólag visszagondolva várhattunk volna a gépekkel, mert aztán ezekkel kellett tervezni a konyhát, de végül sikerült jól megoldanunk és érdemes volt megtartani a már megvett eszközöket. A részletekről a konyhatervezéses bejegyzésben írok majd.

Amíg behozzák a gépeket, gondoltam, bezárom Samu kutyát a nappaliba, hogy ne legyen láb alatt, de nem működött a kilincs. Végül is megoldottam.

Megfixáltam a kilincset
Megfixáltam a kilincset
Itt látszik az összes eredeti burkolat
Itt látszik az összes eredeti burkolat

Falbontás után már nincs hova betessékelni Samut, úgyhogy kiküldjük a kertbe, ha szükséges. Gondolkodtunk pár kutyaottmaradító megoldáson, aztán nem volt szükség ilyesmire. De a kutyát nem nagyon kell küldeni sehova, megy magától is.

Samu beparkolt
Samu beparkolt

Rudi oldalát fúrta a kiváncsiság, úgyhogy fogta és meglékelte a konyha és a szoba közt futó falból kiálló dobozt.

Kukucs!
Kukucs!

Mint kiderült, ezzel egy szennyvízcsövet takartak el, így ez a „gerenda” a falbontás után is megmaradt, és több funkciót is ellát. Szerencsére a falon túl nem találkoztunk élőhalott lényekkel, mivel nem George R R Martin írta Vacókia világát.

A falon túl (a benti, sötét rész a cső)
A falon túl (a benti, sötét rész a cső)

A nappali-háló

Sok keresgélés után kitaláltam, hogy bonanza íróasztalt szeretnék magamnak és majd átfestem. Ki is néztem egyet és már úgy volt, hogy elmegyünk érte egy messzi városba, de aztán épp felkerült egy másik hirdetés, amikor hétvégén Érden voltunk Rudi családjánál. A friss hirdetés címe pont útbaesett hazafelé és jobb áron hirdették ugyanazt, úgyhogy felhívtam a hirdetőt és elrobogtunk az asztalért.

Az eladó bácsi örült, mert végül kétszer fordultunk a Mazdával: elvittük az íróasztalt, két éjjeliszekrényt, egy fésülködőasztalt és a hozzá tartozó ülőkét. Ez a bútormennyiség annyiba került, mint máshol egy darab ilyen íróasztal, mert a bácsi mobilra gyűjtött és a felesége ráparancsolt, hogy adja el a fölösleges cuccait, azoknak az árából vehet majd telefont.

Ez a beköltözés után nem sokkal volt, a földön elterülő matracon kívül most már lett pár bútor a lakásban. Nem mertünk volna megvenni két véglegesnek szánt íróasztalt, mert nem tudtuk, mennyi hely kell a szekrényágynak. Úgy kalkuláltunk, hogy 120 centi mindkét oldalon elfér majd.

Én előre tudtam, hogy a 113 centis bonanza íróasztalt véglegesnek szeretném, így a dolgozósarok alapvető kellékei: hajszárító és biciklipumpa mellé bekerült az íróasztal is. 🙂 Ezt az asztalt sokáig használtam, de aztán találtam egy szebbet-jobbat, úgyhogy eladtam. A Vacok sarok nevéből feltételezhetően fontos, ezért még előkerül, amikor a bútorfelújításokat mutatom meg.

Vacok sarok 1.0
Vacok sarok 1.0

Rudi még nem tudta, milyet akar, úgyhogy ő megkapta a fésülködőasztalt, ami egy normál székkel nem túl kényelmes egy felnőtt embernek az asztal alsó díszléce miatt, de átmenetileg megfelelt, és arra is jó volt, hogy Rudi meglássa, mennyivel mélyebb asztallapra lesz majd szüksége.

Rudi sarok 1.0
Rudi sarok 1.0

Azért voltunk ilyen óvatosak, mert költözés előtt vettünk Rudinak egy redőnyös íróasztalt, de a redőny miatt nem tudta volna rendesen kihajtani a laptopot, így ez az asztal nem is látta meg Vacókia földjét. Ez volt a legnagyobb tévedésünk az egész felújítás alatt, úgyhogy nem vészes, főleg, hogy tanultunk belőle és azóta belejöttünk az adásvételbe. Később összegyűjtök mindent, amit megbántunk a költözés-felújítás kapcsán, szerencsére nem hosszú a lista, de másnak hasznos lehet.

Ezen a képen a Rudi sarok és az a bútormennyiség látható, amibe bepréseltük minden cuccunkat, hogy ne kofferből kelljen öltözködnünk. Ezeket a nyír furnér bútorokat az előző lakásból hoztuk.

A közös gardrób és a Rudi sarok
A közös gardrób és a Rudi sarok

A első pár hétben a matrac fóliáját csak felülről szedtük le, hogy védjük a kosztól, azaz Samutól. Jó volt újra normális magasságban aludni. Általában igyekeztünk a végső tervhez leghasonlóbb módon berendezni a lakást az átmeneti tárgyakkal, hogy meglássuk, tényleg jó-e a terv, de a bontandó falakat és az ajtót természetesen kihasználtuk, amíg megvoltak.

Az ágykeretet apróhirdetésen vadásztam, gyalog hoztuk át az esőben július elején az előző lakásból, de a villamosra is felhuppantunk vele pár megállóra, senki nem szólt ránk, hogy mit keresünk a villamoson egy 140×190 centis ágykerettel, bár néhányan somolyogtak. Aztán ezt másfél év használat után többért adtam el, mint amennyiért vettem.

Ideiglenes ágykeret
Ideiglenes ágykeret

De az ágykeret azért nem múlta felül a felújítás előtt beszerzett, majd eladott, összesen nyolc darab bonanza bútor megtérülését: összességében a bekerülési költség 3,29-szereséért adtam el őket. Ha neked is vannak olyan tárgyaid, amiket szeretnél meghirdetni, összeszedtem, hogyan tudod azokat gyorsan és magas áron eladni. A bonanza bútorokról majd lesz külön bejegyzés, végül három darabot tartottam meg három különböző eladótól.

A fenyő étkezőasztalhoz vett székek háttámlája új funkció volt a lakásban, így ezeket egyelőre a dolgozósarkokba raktuk, mert ott több időt töltöttünk. A konyhai gépek megvétele után az új étkezőasztalt behoztuk a nappaliba, így ezen a képen már nincs is olyan messze a végleges helyétől. Mögötte a régi tévénk látható, ami egy ideig a konyhából áthozott kisasztalon állt. Samu helyét az ajtóhoz, a fal mellé tettük. Jobb oldalon látszik, milyen esztétikus, ha a takarítófelszerelés tárolókon kívül leledzik.

Étkezőasztal és Samu helye
Étkezőasztal és Samu helye

Később a tévét felfúrtuk a két íróasztal közé a falra. Ezen a képen a Vacok sarok borzasztó állapotai látszanak. A szék egy ideiglenes bonanza, amíg megtaláltam az igazit. Elmentem egy hobbi bútorfestő tanfolyamra és megkaptam az ott festett széket. Amikor a végleges bútorokat újítottam fel, inkább zománcfestéket választottam, mert a hobbifesték hamar lekopott erről a székről.

Tévé a falon
Tévé a falon

A fenti képen már ott az új, fehér asztali számítógép, ami csöppet útban volt, mint ahogy a fekete mélynyomó is az asztal alatt, amitől nem fért el a lábam. Ehhez már csak ki kellett nyitni az ablakot, hogy még kényelmesebb legyen ott ülni. Később a szerkényágy tetejére került a gép, a mélynyomó a beépített szekrények mellé, az ablakot pedig tolóablakra cseréltük.

Vacókiai életkép: a férfiak cuki cicás videót néznek.

Hol a cica?
Hol a cica?

A kert

Én világéletemben Budapesten, lakásban, emeleten laktam, így legalább annyira örültem a kertnek, mint Samu.

Első nap a ház gondnoka a mi kedvünkért lekaszálta a gazokat, mert jófej. Később egy sor lépőkővel szélesítettük a teraszt, a nappali ablaka elé került a kerti étkező, ezen kívül kertészkedtünk is, nem mintha értenénk hozzá.

Rudi megjavította a kertben levő, régi madáretetőt és azóta is etetjük a madarakat: eddig 16 madárfajt figyeltünk meg, ami a Széll Kálmán tértől pár percre azért nem rossz. Külön bejegyzésben lehet majd olvasni a kertről is, ha eljön az ideje.

A kert
A kert

A teraszajtó előtti időkben egy kicsit bonyolultabb volt kijutni a kertbe, de azért sikerült nekünk is és Samunak is. És a kertben úgy tudtam teregetni, hogy közben a nyitott ablakon keresztül szólt a zene. Az a jó egy ekkorka birodalomban, hogy egyetlen routerrel eljut a net mindkét lakásba és a kertbe is.

Teregetés a kertben
Teregetés a kertben

A végére egy kis ízelítő a nyílászárócserés cikkből:

Az öntöttvas radiátort kidöntötték a kertbe. Az októberi, hideg éjjelt a fóliasátorban töltöttük, miközben lukas volt a lakás. (Jó, visszapakolásztuk a kibontott téglákat, de akkor is.)

Itt hamarosan teraszajtó nyílik
Itt hamarosan teraszajtó nyílik
Igyekeztem összefüggően bemutatni a helyzetet. Ha mégse érthető valami, írj kommentet és válaszolok.
A következő két bejegyzés a tervezett funkciókról és az elképzelt dizájnról szól majd.

4 hozzászólás

  1. Na ez most különösen humorosra sikerült 🙂 Várom a következőt, még akkor is, ha én ismerem a folyamat egészét és a végeredményt is. Puszi 🙂

    Mumi

Hozzászólás a(z) Bea bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük