Így készül egy blogbejegyzés

Kíváncsi vagy, mi minden történik egy vacókiai blogbejegyzés publikálása előtt? Most mindent megtudhatsz, ha tovább olvasol.

Kezdeti lépések

Lassan háromnegyed éve lesz, hogy elindítottam a Vacókia blogot. A kezdeti időszakról írtam egy összefoglaló bejegyzést: ebben sorra vettem mindent, amit végig kellett gondolni.

Eddig összesen 40 cikket publikáltam. A mostani bejegyzésben a jelenlegi tartalomelőállítási rutinom lépéseit részletezem:

  1. Kiválasztom a témát
  2. Elkészítem a bejegyzés vázát: a képgalériákat
  3. Tagolom a tartalmat
  4. Megírom a szöveget
  5. SEO beállításokat végzek
  6. Publikálom a bejegyzést

Kiválasztom a témát

Ötleteket gyűjtök

Témaválasztás szempontjából kivételes helyzetben vagyok, mert a lakásfelújítás és az ezzel együtt járó DIY projektek bemutatása jó ideig ellátott témával. 2018-ban szeretném ezt az életfázist bemutatni, így mostanában csak elvétve írok más dolgokról, de azért előfordul.

Vacókia személyes blog: ez az én világom és egyben a Rudival közös világunk, mindig arról lesz szó, ami épp foglalkoztat.

Több bejegyzés egyelőre csak vázlat formájában létezik. A témaötleteket digitálisan és papíron is gyűjtöm, ahogy épp alakul. Sok tervem van, csak a megvalósítás lassú és körülményes.

A rendszeres blogoláshoz sok idő, kitartás és kreativitás szükséges. A silány minőségű és unalmas tartalom előállítása mögött is sok munka áll, nekem viszont az a célom, hogy értékes tartalmat publikáljak.

Cikksorozatot szerkesztek

Sokan arról panaszkodnak, hogy mennyi előkészület szükséges ahhoz, hogy egyáltalán el lehessen kezdeni írni egy blogbejegyzést. Igen, ez igaz, nekünk ez a felújítás esetében több évnyi munka és jelentős kiadás volt.

Ritkán adatik meg az ember életében, hogy felújítsa a lakását, ezért érdemes mindent elkövetni, hogy minél kevesebb tervezési-kivitelezési hiba szülessen. Azért írom meg a lakásfelújítós bejegyzéseket, hogy aki fontolgatja a felújítást, de laikus a témában, megtudja, hogy nagyjából mi vár rá, és mire érdemes odafigyelnie.

Tudtommal nincs az interneten másik olyan blog, ahol ennyire alaposan átgondolt, képgalériákkal színesített bejegyzéseket lehetne ingyenesen, magyar nyelven olvasni a lakásfelújítás minden állomásáról.

Elkészítem a bejegyzés vázát: a képgalériákat

A legtöbben stockfotókat illesztenek a bejegyzésekbe. Ez is idő és energia: fel kell kutatni a megfelelő képet, esetleg fizetni is kell érte. De mégiscsak kevesebb vele a munka, mint a saját képekkel.

A blog feledik szülinapja alkalmából írt cikkben már említettem, hogy a képek menedzselése több idő, mint a szöveg megírása. A képgalériákat tart legtovább elkészíteni, pedig ezeket tudjuk leghamarabb befogadni.

Amíg a képekkel kell szórakozni, elég szüttyögős a folyamat. Az alábbiakban részletezem a feladatokat:

Fotózok

A nagylakás felújításáról szóló cikkekbe kerülnek a legrosszabb minőségű képek: nincs mit tenni, abból kell dolgozni, ami rendelkezésre áll 3 évvel ezelőttről. Felújításkor érdemes inkább több képet készíteni, mert később bánhatjuk, ha elmulasztjuk a pillanatot, amikor befalazzák Kőmíves Kelemennét.

A kislakás felújítását egy modernebb telefonnal dokumentálom. Most már tudatosabban készítem a képeket, hogy jó alapanyagot kapjak a blogbejegyzésekhez. Több fotó is készül, mint az előző felújításról.

A bútorfelújítások fázisfotói is telefonnal készülnek. Borzasztó életszerűtlen munka közben több száz képpel dokumentálni az eseményeket, de az eredmény érdekében kihagyhatatlan.

Kívülről nézve vicces lehetek, amikor az egyik gumikesztyűs kezemben tartom a telefont, és morgolódok az érintőképernyő és a gumikesztyű inkompatibilitása miatt, a másik kezemben meg az ecsetet szorongatom.

Saját képeket teszek a blogra, ezzel gyakorolom a fotózást
Saját képeket teszek a blogra, ezzel gyakorolom a fotózást

Amikor az elkészült projekteket mutatom meg, például a Vacok sarkot vagy a bútorfelújítások eredményét, akkor előveszem a Canon EOS M6-ot, és kísérletezek. Jelen bejegyzés írásakor a fotós könyv 25 százalékánál tartok, tehát többnyire érzésből fotózok.

Aki csak lenyomja a gombot, ahhoz képest tudok fotózni, aki tud, ahhoz képest nem tudok. A szemünk hozzászokott a stockfotók műtermi tökéletességéhez, ezzel kell felvenni a versenyt.

Menedzselem a fényképeket

Meg kellett oldani, hogy egyszerre tudjam áttekinteni és kezelni az évek során különböző eszközökkel készült fotókat. Több ezer fénykép menedzselését kellett kitalálni:

  • milyen mapparendszer lesz fenntartható hosszabb távon?
  • honnan hova és hogyan importáljuk a különböző eszközökkel készült fotókat?
  • hol tároljuk az adatokat? felhőben?
  • honnan, mit és melyik programba érdemes szinkronizálni, hogy mindent elérjünk, de ne ússzunk el a rengeteg, válogatatlan/duplikált képben?

A mapparendszert Rudival közösen fejlesztettük ki. Megtanultam használni a Lightroom nevű programot, mert egy mezei képmenedzselő erre a célra alkalmatlan.

Idővel tisztázódtak a szükségletek, létrehoztunk importálási-exportálási alapbeállításokat, és kialakult egy fenntartható rutin. Az exportált és a nyers fényképeket Google Drive-ban tároljuk, és Google Photosban csak a telefonnal készült fotókat látjuk.

Kiválogatom a legjobb felújítós képeket

Csak a nagylakás felújításáról ~3000 képet készítettem. Ezeket cikktémák szerint rendezem. Néha tanácstalan vagyok, hogy mit hogyan csoportosítsak, hogyan osszam fel a fotókat a bejegyzések közt, de ha foglalkozok vele, kialakul.

A téma szerinti csoportosításkor általában több száz fotó jut egy bejegyzésre. Ebből válogatom ki azt a pár tucat legfontosabb képet, ami bekerül a cikkbe.

Minden bejegyzésbe a legjobb képeket válogatom (ezek közül 2 kép került be)
Minden bejegyzésbe a legjobb képeket válogatom (ezek közül 2 kép került be)

A Lightroomban sokféle módon lehet osztályozni a képeket. Én csak a ‘pick’-et használom: ha kiválasztom a képet, megnyomom a P-t, ha mégse akarom betenni a cikkbe, akkor megnyomom az U-t (‘unpick’).

Minden bejegyzéshez létrehozok egy collection setet, a cikkhez kiválasztott képeket ezen belül gyűjteményekbe rendezem: ahány gyűjtemény, annyi minigaléria lesz a cikkben. Addig nyomkodom az egeret, amíg minden mappában hárommal osztható számú kép nem lesz. Kipróbáltam, és bután néz ki, ha máshogy csinálom. A program automatikusan kiírja, hogy hány képet tettem be, így azonnal látszik, kell-e még kivenni vagy betenni képet ahhoz, hogy ‘kerek’ legyen.

A bejegyzéseken belül almappákba osztom a kiválasztott képeket
A bejegyzéseken belül almappákba osztom a kiválasztott képeket

Szerkesztem a kiválasztott képeket

A nagylakás felújítását egy régebbi telefonnal fotóztam, borzasztó fényviszonyok közt. Az összes kiválasztott fotót szerkesztem, de előre tudom, hogy akármit csinálok, mindegyik rusnya marad.

A fényképezőgéppel készített képekkel már szívesebben foglalkozok. Ezt már jó szívvel lehet előhívásnak nevezni. A cél: élvezhető minőségben, fókuszáltan bemutatni az eseményeket és a végkifejletet.

Ezt az egészet egy 12 éves monitoron, különösebb hozzáértés nélkül csinálom. Előbb-utóbb lesz majd új, addig ezt használom. Egy régi monitornak megvannak a korlátai, ezért a Canonnal készített képeket utólag Rudi telefonján is megnézem, hogy jól lássam őket, mert ennek a kijelzője jobban visszaadja a színeket. Ehhez képest a monitor annyira pixeles, hogy gyakran olyan érzésem van, mintha rosszul látnék.

A monitor ezüst színe elütött a Vacok sarok színeitől, de megoldottam, hogy illeszkedjen a fehér felületekhez.

A lakásbeli tárgyak fotózgatása és a fotók szerkesztése jó alkalom a gyakorlásra. Kíváncsi és kitartó vagyok, és szívesen kísérletezek.

Előfordul, hogy a szerkesztett képpel tovább kell foglalkozni:

  • ha montázst készítek
  • ha feliratozom a képet

Minden ilyen esetben Photoshopban ügyködök, hogy megcsináljam, amit akarok. Ezúton is köszönöm V. P.-nek, hogy megtanított a Photoshop és az Illustrator alapszintű használatára.

A bejegyzéseket úgy rakom össze, hogy aki először téved az oldalra, az is megértse, miről szól a bejegyzés. A felújítós cikkek elejére általában készítek egy térképet, azaz egy olyan alaprajzot, amit az adott cikk kedvéért máshogy jelölök és feliratozok. Enélkül semmitmondóak lennének a részletek szegény új olvasónak, aki most esett be Vacókiába a keresőből.

Sorra kell venni, hogy mi mindent írjak rá az alaprajzra. A megfelelő helyre olvasható színben és betűméretben bepötyögöm a feliratokat és huzigálom a vonalakat. Ezeket mind layerekbe gyűjtöm, mert a hierarchizálás segíti a munkámat, és később is áttekinthető lesz a PS fájl.

lakás alaprajza felújítás
A Floorplanneren készített, eredeti alaprajz

Exportálom a képeket

Szortírozás és szerkesztés után eljött az idő, hogy végre feltöltsem a képeket a blogra. Rengeteg képről van szó, ezért szükséges volt bizonyos dolgokat átgondolni és automatizálni:

Figyelek a metaadatokra

Ha csak úgy feltölteném a képeket, bárki megtudná a GPS koordinátáinkat. (Előbb-utóbb úgyis kiderül, de inkább karnyújtáson túlra helyezem ezeket az infókat.)

A nemkívánatos metaadatokat exportáláskor iktatom ki: elég volt egyszer beállítani a dolgokat.

Attól függően, hova kerül a kép, más-más beállításokkal mentem
Attól függően, hova kerül, más-más beállításokkal mentem a képet

Vízjelezek

A Vacókia-vízjel automatikusan kerül a képekre exportáláskor, így egységes helyre és a képaránynak megfelelő méretben jelenik meg. A vízjellel addig-addig kísérleteztem, míg kaptam egy olyat, ami sötét és világos háttéren is viszonylag olvasható marad.

Tisztában vagyok vele, hogy egy hozzáértő pillanatok alatt el tudja távolítani a vízjelet. Azért csinálom, mert azt is tudom, hogy sok tartalomgeneráló emberke fejében meg se fordul, hogy ha mások képeit letölti, aztán korrekt hivatkozás nélkül feltölti a saját oldalára, az lopás.

A tartalomfogyasztó emberkéket pedig érthető módon csak a tartalom érdekli, a dolog etikai háttere ismeretlen előttük.

Azon dolgozok, hogy legyen lopásra érdemes szellemi termékem. 🙂 A vízjelet megelőző csapásnak szánom: ha valakivel szembejön egy képem, amivel sokat dolgoztam, a felhasználónak forrásmegjelöléstől függetlenül megvan a lehetősége, hogy rákeressen a blogom egyedi nevére.

Menedzselem a fájlokat

Ahogy Lightroomon belül, úgy a Google Drive-ba való exportáláskor is rendbe kell tennem az előhívott képeket, hogy feltöltéskor megtaláljam őket. Létrehozok egy mappát minden bejegyzésnek, azon belül a minigalériák sorrendje szerint számozom az almappákat, hogy gyorsan megtaláljam feltöltéskor, amit keresek.

 

Az exportált képeket Google Drive-on belül számozott mappákba teszem
Az exportált képeket Google Drive-on belül számozott mappákba teszem

Galériákba rendezem és sorrendezem a képeket

Általában egy-egy cikkbe sok képet pakolok, ennek ellenére azt szeretném, hogy hamar átszkrollozható legyen minden bejegyzés úgy, hogy az összes kép látszik.

A megoldás: képgaléria, mini előnézeti képekkel.

Így néz ki egy galéria feliratozás és sorrendezés előtt
Így néz ki egy galéria feliratozás és sorrendezés előtt

Arra is ügyelek, hogy a különböző időben fotózott képeket úgy válogassam és sorrendezzem, mintha a szemlélő körbenézne a lakásban: így könnyebb nyomon követni az eseményeket.

Az alábbi képernyőfelvétel akkor készült, amikor ez a bejegyzés. Az alcímeket később kifejtettem, és az első alcím végül annyira hosszúra nyúlt, hogy tovább bővítettem, és külön bejegyzésbe tettem.

Felirat nélküli, de már sorrendezett képgaléria
Felirat nélküli, de már sorrendezett képgaléria

Feliratozom a képeket

Előfordul, hogy ~70 képet találsz egyetlen cikkbe sűrítve, ebbe a cikkbe például 69 képet és 1 videót tettem. Az eddigi rekord a fiókos asztal felújításáról írt bejegyzés, amibe 100-nál is több kép került.

Az a célom, hogy a képgaléria olyan legyen, mint egy mini képregény: aki átfutja a képeket és elolvassa a képaláírásokat, a lehető legtömörebb módon kapja meg a lényeget. Tehát mindent bele akarok rakni, ami fontos, de kerülöm a többletinformáció nélküli ismétlést.

Csak a képaláírásokból már összejön az a néhány száz szó, ami egy átlagos, magyar nyelvű blogbejegyzés hossza. Van, aki főleg a képgalériákat szokta megnézni. A látogatók sok időt töltenek az oldalon: a tartalmam brutális mértékben behúzza és leköti a célközönséget. (A statisztikáról külön írok majd.)

A feliratokból a cikk megírása előtt összejön egy bejegyzésnyi karakterszám
A feliratokból a cikk megírása előtt összejön egy bejegyzésnyi karakterszám

Amikor a cikk szövegében találok egy-egy hibát, néhány leütéssel ki tudom javítani, mert ezek csak karatkerek, velük könnyű.

Ha a képgaléria egyik feliratában találok hibát, megnyitom a galéria szerkesztőfelületét, belépek a szövegdobozba, javítom a hibát, és a jó szöveget bemásolom a többi szövegdobozba.

Amikor a szerkesztett képen vagy képernyőfelvételen találok hibát, akkor javítom a hibát, ami több lépésből is állhat, aztán újraexportálom a képet, felülírom a régi fájlt, a blog médiatárába feltöltöm az újat és törlöm belőle a régit, de előtte a régi szövegét bemásolom az új kép összes szövegdobozába, beszúrom a blogbejegyzés megfelelő helyére, és már kész is.

Nagyjából ez a különbség a szöveg és a kép menedzselése közt. Ha minden kép megkapta a feliratot, a munka javarészével már azelőtt elkészültem, hogy akár egyetlen bekezdést írtam volna.

Tagolom a bejegyzés tartalmát

Címet és alcímeket adok meg

A cím és az alcím segíti a gyors tájékozódást: az olvasó rögtön látja, érdekli-e az adott rész, vagy szkrollozzon-e tovább. A képfeliratokba belesűrítem a lényeget, és akit a részletek is érdekelnek, elolvashatja a bejegyzés szövegét is.

Törekszem arra, hogy áttekinthető legyen a bejegyzés. Rudi segített egy oldalsó tartalomjegyzéket készíteni. A tartalomjegyzék vastag betűvel jelzi, épp melyik alfejezetnél tart az olvasó, és egy másik alcímre kattintva odaugrik az adott alfejezet elejére.

Szeretném, ha a tartalomjegyzék mobilról is elérhető lenne a szöveg olvasása közben ahelyett, hogy a cikk végére lenne odabiggyesztve. Ki kell találni, hogyan oldjuk ezt meg, mert utálom a kijelzőről eltüntethetetlen ikonokat. Az is jó lenne az alcímstruktúra miatt, ha az asztali nézet tartalomjegyzéke szkrollozható lenne. Mindig akad fejlesztenivaló. 🙂

Asztali nézetben interaktív tartalomjegyzék segít a navigálásban
Asztali nézetben interaktív tartalomjegyzék segít a navigálásban

Cikkírás közben munkacímmel dolgozok, és publikálás előtt döntök a végleges cím sorsáról. Minden esetben ellenőrzöm, hogy telefonról jól jelenik-e meg a cím: egy bizonyos hossz felett kilóg a képernyőről a cím eleje, és összecsúsznak a kategóriák. Mivel tetszik ez a WordPress téma, inkább rövidebb címet adok.

Ha elforgatom a képernyőt, akkor olvasható a cím...
Ha elforgatom a képernyőt, akkor olvasható a cím…
...de állítva kilóg a cím eleje, és összecsúsznak a kategóriák
…de állítva kilóg a cím eleje, és összecsúsznak a kategóriák

Alcímen belül is tagolom a szöveget

Egyelőre kerülöm a háttérszínnel, szövegdobozzal vagy nagyobb betűmérettel kiemelt mondatokat, mert bulvárosnak tartom. Ahogy mindennel, majd a különböző kiemelési módokkal is kísérletezek.

Jelenleg ezeket alkalmazom:

  • enter, enter és enter: amint lehet, új bekezdést indítok
  • ahol van értelme, folyószöveg helyett pontokba szedem a mondandómat
  • minden kép informatív képaláírást kap
  • ügyelek a mondatok és szavak sorrendjére, különösen közvetlenül egy kép előtt és után

Megírom a bejegyzés szövegét

Írás előtt kutatok

A nagylakás felújításának egyes fázisairól szóló cikkeket volt a legnehezebb megírni, mert:

  • más végezte a munkálatokat
  • laikus vagyok a témában
  • 2015-ben történt, elfelejtettem vagy nem is ismertem a részleteket
  • nem lehetett kérdezni a kivitelezőtől, ha elakadtam
  • nehéz volt a sok ezer, régi-ronda fotóból válogatni
  • a felújítás egyes fázisairól átfogóan akartam írni

A kislakás felújításáról könnyebb írni, mert:

  • már láttunk egy felújítási folyamatot
  • egyes témákba már beleástam magam a nagylakásos cikkek miatt
  • most történik, ezért könnyebb mappába rendezni a képeket
  • ha hiányzik valamiről egy jó kép, lefotózhatom az aktuális állapotot
  • tudok kérdezni a kivitelezőtől
  • a bejegyzések többnyire időrenden alapulnak, nem külön témán

Előfordul, hogy 1-1 apró utalás miatt több angol és magyar nyelvű cikket elolvasok a témában. Ha egy másik oldalra linkelek, az azt jelenti, hogy végeztem egy rövid kutatást (ami néhány perctől néhány óráig terjed), hogy az olvasót megkíméljem ugyanettől.

A kutatómunka nagyja végül csak háttértudást ad, mert úgy ítélem, fölösleges lenne mindent betenni a cikkbe.

Amit a második cikkben írtam, továbbra is igaz: ha úgy látod, hogy átsiklottam egy hiba fölött, szívesen veszem a konstruktív javaslatokat.

Leírom a tapasztalataimat

A saját munkálkodásomról szóló cikkeket könnyebb átlátnom, mint a lakásfelújítás munkafolyamatait.

A bonanza íróasztal felújításáról szóló bejegyzést például könnyen összeraktam, csak sokáig tartott a rengeteg képgaléria miatt. A szükséges tudást korábban már magamra szedtem, hogy fel tudjam újítani a bútort.

Ráadásul az asztal a 3. bútorfestésem volt: a bonanza éjjeliszekrény és a szíves bonanza szék felújításáról korábban már írtam. A korábbi tapasztalatok alapján olyan módon dokumentáltam az íróasztal felújításának minden lépését, hogy a lehető leginformatívabban tudjak róla beszámolni.

Emlékeztem, hogy a korábbi bútorfelújítások közben milyen kérdések merültek fel bennem, és igyekeztem mindegyiket megválaszolni, hogy megkönnyítsem a jövőbeli bútorfelújítók dolgát.

Tudtam, mi mindent akarok leírni az íróasztalról, és ~550 kép közül kellett kiválogatnom a legjobbakat.

Még így se fért bele minden a bejegyzésbe, amit terveztem: a festési technikáról készített videók majd egy külön, összefoglaló bejegyzésbe kerülnek, miután megtanultam hengerrel és szivaccsal is felvinni a zománcfestéket.

Még soha nem létezett az az anyag, ami megjelenik a blogon, annak ellenére, hogy a személyes élményeinkről írok. A nagylakás felújítása önmagában is másfél évünk vére-verejtéke, és még ezen felül is rengeteg munkaóra, mire informatív bejegyzést faragok a tapasztalatainkból.

A több száz válogatatlan, ömlesztett kép a feliratok nélkül alig jelent valamit. Szorgos kutatómunka eredménye, hogy a blogon nevén nevezem azt a ‘fém cuccot, amivel azt az izét csinálták’ – mert laikusként ezt így éltük át.

Szerkesztem a szöveget

A blogbejegyzés szövegezése maximum a munka ötöde, de attól még fontos.

Az átlagosnál közelebbi ismertséget kötöttem a szavakkal: magyar nyelv és irodalom szakot végeztem az ELTE-n. A nyelvész vonal áll hozzám közelebb, emellett kreatív írás volt a minorom.

A szövegbevitel a blogolás legkevésbé időigényes része.

Emlékszem, amikor alsó tagozatban először ültem a zöld képernyőjű számítógép elé számtek órán, és be kellett gépelnem néhány sornyi szöveget. Úgy cikázott a jobb mutatóujjam minden egyes betű lenyomása előtt, mint darázs a dinnyehéj fölött.

Húszévesen lett számítógépem életemben először, és első dolgom volt megtanulni a tízujjas gépelést. Te milyen gyorsan gépelsz? Írd meg kommentben! Ezen az oldalon tesztelheted magad.

Ez a maximum gépelési sebességem magyar nyelven
Ez a maximum gépelési sebességem magyar nyelven

1. vázlat

Ha már megvan a cikk váza: a cím, az alcímek és a minigalériák, akkor mindezt kiegészítem néhány bekezdésnyi szöveggel, és már kész is a bejegyzés – gondolom én, minden alkalommal.

Aztán addig-addig egészítgetem ki azt a néhány bekezdést, amíg 1500-2000 szavasra duzzad a bejegyzés. A mondandóhoz igazítom a hosszt, és nem fordítva. Ez a jövőbeli cikkek esetén változhat, de egyelőre terjedelmi megkötés nélkül dolgozok.

Ez a cikk, amit most olvasol, ~3200 szavas. Ha képekkel együtt behúzom Wordbe, az 17 oldal, a nyers szöveg képek nélkül 11 teleírt A/4-es oldal.

Leírok mindent, ami eszembe jut a témával kapcsolatban. Kérdés vagy hiányos tudás esetén vastagon szedem az adott részt, így a következő vázlatkor látom, hogy ezt majd át kell írni.

2. vázlat

Bár én írok róla, a lakásfelújítást Rudival közösen csináltuk. Amikor kész az 1. vázlat, megmutatom neki. Rudi a legfőbb támogatóm, de kritizál, ha szükséges. Érdekel a véleménye, megfontolom az ötleteit:

  • tartalmi változtatásokat javasol a szövegben, esetleg a képgalériákban is
  • jelzi, ha valami hiányzik
  • szól, ha logikátlan egy gondolatmenet

Minden javítandó dolgot feljegyzek egy A/6-os, blogos firkafüzetbe, néha több oldalnyi macskakaparás keletkezik. Felírom a saját szerkesztési ötleteimet is.

Gyakran egész paragrafusokat rakok át máshova, a hasonló jelentésű részeket összevonom, rövidítem. Adott mondaton belül próbálom csökkenteni a tagmondatok számát. Ha egy kifejezés jónak tűnt, de rájöttem, hogy nem tetszik, működésképtelen vagy elhagyható, törlöm. Ekkor már kezd kialakulni a szöveg íve.

Ha átírtam a szöveget, akkor kész a 2. vázlat. Ideális esetben alszom rá egyet, és friss fejjel átolvasom-kiegészítgetem, csak ezután publikálom.

Apró változtatások

Végezetül bemásolom a szöveget Wordbe: rányomok a véleményezésre, azon belül a helyesírásra. Hasznos, mert megfog egy-egy mellégépelést és kihagyott karaktert, és megmutatja a felesleges szóközöket is. (Utóbbit egyébként a CTRL+F space, space lenyomásával egy pillanat alatt ki lehet szűrni.)

Nagyjából ennyit tesz hozzá az életemhez a Word. Innentől kezdve már csak arra való, hogy kételkedjek a saját épelméjűségemben, és mentálisan szegmentáljam a legegyszerűbb szavakat is. Ha elbizonytalanodok, akkor itt ellenőrzöm a szóalakot, de többnyire nekem van igazam.

SEO beállításokat végzek

Néhány napot azzal töltöttem, hogy angol nyelvű SEO-irodalmat olvastam. Mondanak mindent, nehéz eldönteni, hogy mit higgyek el, mi az, ami tényleg működik (ha egyáltalán létezik ilyen). Ez önmagában egy szakma, és én még csak kóstolgatom.

Arra törekszem, hogy az olvasó tudjon tájékozódni az oldalon. Ha ez sikerül, akkor a keresőnek is megfelelnek a beállítások, mert a Google egyre okosabb.

Jelenleg ezeket alkalmazom a blogon:

  • informatív címet, alcímet és képaláírást adok meg
  • a cikk elejét úgy írom meg, hogy kiderüljön, miről lesz szó
  • használok kategóriákat és alkategóriákat
  • címkézem a bejegyzéseket
  • a képek összes rubrikáját kitöltöm, nem csak azt a részt, ami megjelenik a kép alatt
  • beszúrok featured képet minden bejegyzéshez (azt tapasztaltam, hogy ezeket a képeket előresorolja a Google)
  • írok egy snippetet, azaz egy 1-2 mondatos kivonatot, amiben összefoglalom a cikk tartalmát, ez a szöveg jelenik meg
    • a megosztásoknál, a cím alatt
    • a blogbejegyzések időrendi listaoldalán
    • a keresőben a találat címe alatt

A Google már önmagában azért szeret, mert az átlagosnál hosszabbak a bejegyzéseim, és sok képet teszek a cikkekbe.

A blogstatisztikáról szóló cikkben majd visszatérek ehhez a témához, és mutatok sok-sok képernyőfelvételt.

Publikálom a bejegyzést

Ha az összes eddigi lépés megtörtént, publikálásra méltónak nyilvánítom a bejegyzést: kiteszem a blogra, vegyétek-vigyétek.

Ideális esetben Rudi még egyszer átfutja a változtatott részeket, és Mumi friss szemmel elolvassa és jelzi az esetleges szarvashibákat.

Akármilyen gondosan fésülöm is át a sorokat, mindig találok valami hibát, ezért a publikálás utáni reggelen még egyszer átfutom a leírtakat. A változtatások alig észrevehetőek: egy-egy szó, igeidő vagy a szórend változik csak meg.

A legfrissebb tartalmat meg kell osztanom, ha azt akarom, hogy olvassák, márpedig ez a cél. A bejegyzés elkészülése után annyi teendő vár még rám, hogy a megosztással kapcsolatos feladatokat külön bejegyzésben részletezem.

Így készül egy blogbejegyzés
Írok majd a megosztáshoz szükséges képarányokról is
Érdekes volt látni a háttérmunkálatokat? Meglepődtél valamin? Esetleg van egy ötleted, miben fejlődhetnék? Írd meg kommentben! A következő, blogolással kapcsolatos cikkben a publikálás utáni feladatokról olvashatsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.