Így választottunk karikagyűrűt

Ez az esküvős cikksorozat harmadik része, amiből megtudhatod, milyen szempontok alapján választottuk ki a karikagyűrűnket, és mire érdemes figyelni gyűrűvásárlás előtt. A bejegyzés végén mutatok képeket a gyűrűk 3 évvel későbbi állapotáról.

Gyűrűt, de gyorsan!

Augusztus végén jelentettük be a házassági szándékot, és szeptember végére kaptunk időpontot a polgármesteri hivatalban.

Kevesebb, mint egy hónapunk volt, hogy kiválasszuk a tökéletes gyűrűt, elkészítsék, aztán hazavigyük.

Másfél hét alatt bejártuk Budapest közepét, és végignézegettük az ékszerüzletek kínálatát.

Nehezítő tényező volt, hogy néhány héttel korábban egy biciklis balesetben megsérült a bal kezem, és nem ment fel gyűrű a bal gyűrűsujjamra. (Az esetről itt írtam korábban.) Szerencsére a jobb kezemre kerestük a gyűrűt.

Egy kezem maradt, hogy gyűrűket próbáljak és dokumentáljam az egészet, hogy Rudi is lássa, amikor nem tudott velem tartani.

Ez a gyöngyös eljegyzési gyűrű. Vajon milyen gyűrű kerül a másik kezemre?
Ez a gyöngyös eljegyzési gyűrű. Vajon milyen gyűrű kerül a másik kezemre?

Így indultunk neki

Fontos szempont volt, hogy a karikagyűrű az igazgyöngyös jegygyűrűmhöz illő legyen stílusában és színárnyalatában is. (Cikk a lánykérésről, amiben még több képet láthatsz a gyűrűről: Így kérte meg Rudi a kezem.)

Külön kézen terveztem viselni a gyűrűket, mert kistermetű vagyok: egy ujjon két ékszer vizuálisan sok lenne nekem.

Ekkor már évek óta fejlesztgettem a színekkel kapcsolatos tudásomat, és tisztában voltam vele, hogy a meleg színek, mint például a sárgaarany előnytelenül állnak nekem, Rudinak meg még inkább, de ő különben se szeretett volna sárgaarany gyűrűt.

A színárnyalat miatt először fehéraranyra gondoltunk: a gyöngyös gyűrűm is fehérarany. Más ékszereink nemigen voltak, tehát alig tudtunk valamit a különböző nemesfémek tulajdonságairól.

A fehérarany ékszereket általában ródiumozzák, de karikagyűrű esetében a legtöbb ötvös ragaszkodik a fehérarany színéhez. Azt mondják, a mindennapos hordástól úgyis hamar lekopna a bevonat.

Az eljegyzési gyűrűhöz illő karikagyűrűt kerestünk
Az eljegyzési gyűrűhöz illő karikagyűrűt kerestünk

Kerestük-kutattuk a tökéletes karikagyűrűt

A legtöbb helyen készséges eladókkal találkoztunk, viszont az egyik üzletben néhány perc után sürgettek, hogy döntsük már el, melyik tetszik.

Terveink szerint egész életünkre szól a gyűrűválasztás, és a döntésünk eredményét mindennap, éjjel-nappal viselni fogjuk. Nehogy már sok legyen az a néhány perc. Fogtuk magunkat, és kijöttünk az üzletből.

Egy minden szempontból értékes, szimbolikus tárgy kapcsán nem egy mogorva eladóra és a sürgetettségre akarunk emlékezni. Sajnálatos, ha másoknak ez belefér, és ezért fennmaradhat egy ilyen vállalkozás.

Találtunk neten egy képet egy fehérarany-palládium gyűrűről, ami tetszett, de csak külföldről lehetett volna megrendelni. Ilyen fontos ügyben nem akartunk egy esetleg csalóka fényképre hagyatkozni, ráadásul elég drága volt, és azt se tudtuk, mikorra érkezne meg, és egyáltalán jó lenne-e a méret.

Ez a Gerstner fehérarany-palládium karikagyűrű tetszett
Ez a Gerstner fehérarany-palládium karikagyűrű tetszett a kép alapján

Így válaszd ki a karikagyűrűt

A másfél hét gyűrűnézegetés alatt nagyjából összeállt, hogy mi tetszik.

Hogy neked könnyebb dolgod legyen, saját tapasztalataink alapján pontokba szedtem, miket érdemes átgondolni gyűrűvásárlás előtt.

Anyag és színárnyalat

Hányféle és milyen legyen? Mi tetszik, mi áll jól? Melyik anyag mennyire tartós és alakítható?

Fontos, hogy olyan anyagból készüljön a gyűrű, ami bírja a mindennapi használatot. Ne feledd, mi a helyzet az olcsó hússal.

Nézz utána a különböző fémötvözetek és egyéb anyagok tulajdonságainak, és tegyél fel kérdéseket az ékszerésznek! Ha több helyen is kérdezősködsz, kevésbé valószínű, hogy megvezetnek.

Nemcsak árban és színben vannak jelentős különbségek, hanem például megmunkálhatóságban is:

  • egyes fémeket nehezebb megmunkálni, ezért kevesen vállalják
    • a fém értékéhez képest aránylag magas áron készítik el az ékszert
    • a javítási költség drágább lehet
  • súlyváltozás miatt lehet, hogy bővíteni/szűkíttetni kell majd
  • fémallergia esetén különösen ügyelni kell a gyűrű anyagára

Forma és stílus

Hogy nézzenek ki? Ugyanolyan legyen-e a két gyűrű, vagy valamelyik díszesebb legyen?

A gyűrűválasztás leginkább ízlés kérdése: próbálj ki sok gyűrűt, hogy meglásd, mi tetszik és mi nem.

Döntsd el, hogy szeretnél-e bele különböző díszítőelemeket, például vésést, kőberakást, színesre oxidált fémet, ujjlenyomatot, gravírozást stb.

Ha nem a dísztelen, klasszikus arany karikagyűrűt választod, járj utána, hogy milyen nehézségek és többletköltség árán tudod majd felújíttatni/átméreteztetni a gyűrűt.

Válassz olyat, ami…

  • hosszú távon is tetszene a megjelenésed állandó kiegészítőjeként
  • illik a meglévő, kedvenc ékszereidhez
  • belefér az életviteledbe:
    •  a mély vájatokba beleülhet a kosz
    • a külső profil síkjából kiálló dísz zavaró lehet (például kesztyűhúzáskor)
    • a gyűrű óhatatlanul elforog az ujjadon
      • ha van rajta dísz, például egy kő, akkor az is mindig elfordul
      • ha mindig visszaforgatod ugyanoda, akkor egyenetlenül kopik a karikagyűrű
      • ha nem akarod forgatgatni, akkor válassz olyat, ami minden irányból jól néz ki

Többféle külső profil kapható, például egyenes, domború, homorú stb. Nézd meg, melyik profil hogyan veri vissza a fényt: melyik tetszik jobban, melyik fajta a kényelmesebb? Rudi utólag azt mondja, hogy a bütykös ujja miatt kényelmesebb lenne neki a domború profil.

Az enyhén domború belső profil kényelmesebb lesz, mint az egyenes. Ahhoz, hogy le lehessen kerekíteni a gyűrű belsejét, szükség van némi gyűrűvastagságra, tehát a legolcsóbb gyűrűből ez kivitelezhetetlen.

Gyűrűméret

Mekkora méret kell? Ugyanolyan széles legyen-e mindkét gyűrű? Vagy egyikőtöké legyen keskenyebb? Mi áll jól?

A két gyűrűsujjad mérete különböző, ezért fontos, hogy előre tudd, melyik kezeden fogod hordani.

A méretet adott gyűrűvastagsággal kell nézni, mert egy azonos méretű, vékonyabb gyűrű könnyebben felmegy, mint egy vastagabb.

Szobahőmérsékleten érdemes megmérni, hogy mekkora kell, hogy később a nyári kánikulában is felmenjen a gyűrű, de ne csússzon le az ujjadról a téli mínuszokban se.

Értékes fém esetén természetesen minél szélesebb és vastagabb, annál drágább lesz a gyűrű.

Kőberakás

Legyen-e? Ha igen, milyen kőből, milyen színűt? Hova, hány darabot, mekkorát? Milyen csiszolással?

A hagyományos karikagyűrű dísztelen, de ma már gyakori a kőberakás.

Minél több és minél értékesebb a kő, annál drágább lesz a gyűrű. Ha pici a kő, nem kell például a legtisztább gyémánt, mert úgyse látszik. Bizonyos köveket nehezebb befoglalni, és jobban gyűjtik a koszt, mint más kövek: tehát vagy gyakran tisztítod, vagy alig csillog a drágaköves gyűrűd.

A drágakövek tulajdonságairól érdeklődj az ékszerésznél, nézz utána az interneten!

Felületkezelés

Milyen legyen, melyik tetszik?

Akár többféle felületkezelés is lehet egy gyűrűn belül: fényes, matt, szálhúzott, kalapált, karcolt stb.

A gyűrűnek inkább a stílusa, a kialakítása tetsszen, ne a felülete: a fényezésbeli különbségek közt idővel nem sok különbség lesz: ha fényes a felület, megkopik, ha szálcsiszolt, akkor kifényesedik.

Hagyomány

Ha érdekel, nézz utána a hagyományoknak, hogy tudd, mit fogsz követni és fenntartani: minden nemesfém és drágakő esetében meg lehet tudni, hogy eredetileg mit szimbolizált, kik viselték stb.

Az is érdekes, hogy melyik anyagot honnan és hogyan szerzik be, hogyan munkálják meg.

Fontosabb, hogy ti ketten mit akartok, mint az, hogy mi a hagyomány. Azon a kézen és ujjon viseljétek a gyűrűt, amelyiken akarjátok.

Beszéljétek meg egymással, hogy álltok a dologhoz: ha ódzkodtok tőle, nem is kell gyűrűt hordanotok.

Gyűrűpróbálgatás a gyakorlatban

Megérte elmenni több helyre és sok gyűrűt próbálgatni, mert így nagyobb rálátással dönthettünk. Egy idő után már tudtuk a méretünket, és kezdett kialakulni, hogy mi tetszik és mi nem.

A nagyobb márkák sorozatgyártott gyűrűiből értéktelen mintadarabokat lehetett próbálgatni, kisebb ékszerüzletekben pedig magyar ötvösök igazi gyűrűit vehettük fel.

Utóbbiakkal kapcsolatban azt mondta az egyik eladó, hogy a vésés mindig egy kicsit más lesz attól függően, épp mennyire mélyen vési be az ötvös a vonalat.

Akár igazi, akár mintagyűrű, egyikből se volt mindegyik méretben, ezért oda húztam fel őket, ahova tudtam. Ha egy kicsit is tetszett a kialakítás, felpróbáltam akkor is, ha csak másik színben tetszett volna. Az volt a lényeg, hogy felmérjük a terepet, és később a fotók alapján össze tudjuk hasonlítani az összeset.

Lehet, hogy első ránézésre szinte ugyanolyannak tűnnek az alábbi karikagyűrűk, de sok tekintetben különböznek egymástól.

Végül egyedi gyűrűt csináltattunk

Nézegettük-próbálgattuk az előre gyártott gyűrűket, de valahogy nem éreztük azt a bizonyos pluszt.

Már ott tartottunk, hogy a 2 és fél hét múlva esedékes polgári esküvőre veszünk egy sima ezüstgyűrűt, hogy fel tudjunk húzni valamit egymás ujjára. Aztán ráérünk keresgélni vagy csináltatni olyat, amilyet akarunk.

Kép alapján megtetszett a palládium színe, és talán erre keresve dobta ki a Google a Farkas ékszer weboldalát.

A honlap szerint “a Farkas Ékszer 2011-ben elsőként adott be fémjelzési megbízást  a palládiumra, így Magyarországon innentől számítva minősül nemesfémnek.

Szeptember hetedikén, délután mentünk el az üzletbe. Addigra már a korábbi élmények alapján körvonalazódott, hogy nagyjából mi tetszik.

Megfogdostuk-megnézegettük a kész gyűrűket, egymás mellé tettük a különböző anyagokat. Ott helyben találtuk ki az ékszerésszel beszélgetve, hogy pontosan milyen gyűrűt szeretnénk.

Azt mondta az ékszerész, hogy a Gerstner gyűrűs kép csalóka, mert a fehéraranyhoz képest nem lehet olyan sötét a palládium, és hogy azt az érzetet, ami nekünk megtetszett, a titán és a palládium színkombinációja fogja adni.

A sárgás színű fehéraranynál jobban tetszett a palládium-titán: előbbi világosabb, utóbbi sötétebb, mindkettő szürkés, de nem hideg-rideg. Bár a titán nem nemesfém, mégis jobban tetszett az aranynál.

Végül erre jutottunk:

  • palládiumból és titánból fog készülni a gyűrű, kívülről nézve fele-fele arányban (de aránylag több lesz benne a titán)
  • az enyém 4, Rudié 5 milliméter széles lesz (így arányos lesz a méreteinkhez)
  • a kétféle fém véset nélkül, a szélekkel párhuzamosan lesz összedolgozva
  • szálhúzott felülete lesz
  • egyenes lesz a profilja, a szélein csak annyi lekerekítéssel, hogy ne vágjon
  • a belseje enyhén domború lesz, hogy kényelmes legyen
  • az én gyűrűm közepén egy 2 milliméter átmérőjű, briliáns csiszolású gyémánt lesz
  • az én gyűrűm belsejébe bele lesz gravírozva, hogy Rudi, Rudiéba pedig, hogy Vacok 😀

2 és fél hét múlva, a vállálási idő előtt 2 nappal és az esküvő előtt 3 nappal vehettük át a gyűrűket. Az eredménnyel maximálisan elégedettek voltunk, és örültünk, hogy lesz gyűrű az esküvő napjára.

Az egyedileg gyártott, palládium-titán karikagyűrűnk (fotó és gyűrű: Farkas Márk, farkasekszer.hu)
Az egyedileg gyártott, palládium-titán karikagyűrűnk (fotó és gyűrű: Farkas Márk, farkasekszer.hu)

Kaptunk egy ékszerdobozt és egy füzetkét. Ez volt az esküvő legnagyobb tétele, viszont így is sokkal kedvezőbb volt az ára, mint a neten látott Gerstner gyűrűnek.

Gyűrű és csokor az esküvő napján (kép: Juhász Alíz)
Gyűrű és csokor az esküvő napján (kép: Juhász Alíz)

És mennyi az annyi?

Bosszantó, hogy mindenki titkolózik és ködösít, amikor pénzről van szó. Tessék, nekünk ennyibe került a két gyűrű összesen. (A gyűrűket 2015-ben rendeltük, azóta változott az üzlet címe, és nyilván az árak is.)

Esküvő előtt általában az anyagi helyzettől függetlenül köddé válik az árérzékenység. A szolgáltatók mindenféléket mondanak a vásárlásra nyitott pároknak, de nehéz eldönteni, hogy kinek és mit lehet elhinni.

Gyűrű esetében az a legfontosabb, hogy hosszú távon tetsszen, ezen kívül legyen kényelmes és tartós. Tartós pedig csak jó minőségű alapanyag lehet, tehát a karikagyűrűk esetében tényleg értelmetlen a spórolás.

Ha az előző feltételek nem teljesülnek, a gyűrűvásárlás pénzkidobás, mert nem akarod majd hordani nap mint nap. Egy kisebb súlyú gyűrű ugyan olcsóbb, de ha túl vékony, az oldala belevághat a bőrbe, ami kényelmetlenné teheti, ráadásul belapulhat attól, hogy kapaszkodsz a buszon.

Érdemes figyelembe venni, hogy egy nemesfém (és drágakő) ékszer tovább tart, mint az emberi élet. Az anyagi értéken túl komoly eszmei értéke is lesz a választott tárgynak.

Ezekre a döntéseinkre idős korunkban is emlékezünk, és miután meghalunk, családi ereklyeként vándorolnak tovább. A helyesírási hibáktól hemzsegő webshop gagyi terméke senki szívét nem fogja melengetni évtizedek múlva.

Ha minőségi gyűrűt szeretnél, az alapanyagot meg kell fizetni, de szükségtelen az átlagnál jóval szélesebb gyűrűt választani vagy épp körbepakolni a legtisztább gyémántokkal.

Ha megteheted, és szeretnéd is, akkor hajrá. Máskülönben praktikusabb, ha szárazkenyéren kívül mást is eszel a nászútról hazatérve, és késő este is végig mersz menni egyedül az utcán, gyűrűvel az ujjadon.

Ilyen lett a titán-palládium karikagyűrűnk (kép: Juhász Alíz)
A néhány napja elkészült titán-palládium karikagyűrűnk (kép: Juhász Alíz)

Három év távlatából

Úgy érezzük, megérte egyedi karikagyűrűt csináltatni, és nem is lett drágább, mintha sorozatgyártottat vettünk volna. Még mindig szeretjük, és éjjel-nappal viseljük a gyűrűket.

Mindenhol csak a vadonat új gyűrűket lehet megnézni, ezért megmutatom, hogyan néznek ki a mieink évekkel később.

Ha egyszer majd állítani kell a méreten, akkor visszavisszük a Farkas Ékszerhez vagy ha messzire költöznénk, keresnénk mást, aki meg tudja munkálni a titánt. Ezzel a nehézséggel tisztában voltunk, amikor a titánt választottuk.

A csokor is megmaradt
A csokor is megmaradt

A csokorról és mindenféle másról is írok majd az esküvői előkészületekről szóló cikkben.

A következő képeket makrolencse híján telefonnal készítettem, de legalább a szépséges selyemsálamra pakoltam a gyűrűket. 🙂

Sokan a gyűrű belső falára írják az esküvő dátumát is, de mi csak egymás nevét gravíroztattuk bele. A világosabb rész a palládium, a sötétebb a titán. Mindkettő hasonló mértékben karcolódik.

Rudi és Vacok :)
Rudi és Vacok 🙂

Hogy mi az a Vacok, illetve engem miért hív így Rudi, innen megtudhatod.

Az ékszerész azt mondta, hogy időnként visszavihetjük hozzá felújíttatni a gyűrűket, de egyelőre nem merült fel bennünk az igény: velünk együtt kopik a gyűrű. 🙂

A szálhúzott felület kifényesedett az évek során
A szálhúzott felület kifényesedett az évek során

Az elején, főleg a lakásfelújítás munkálatai közben próbáltuk óvni a gyűrűket, és aggódva figyeltük az első karcokat. Azóta csak ritkán vesszük le, és a szálhúzott felület egységesen tele lett apró karcokkal.

Vacókia összes gyűrűi
Vacókia összes gyűrűi

A képeken sokkal karcosabbnak tűnnek, életnagyságban csak annyi látszik, hogy fényesebbek, mint amikor vettük őket.

A gyöngyös csinosabb, a karikagyűrűk viszont masszívabbak
A gyöngyös csinosabb, a karikagyűrűk viszont masszívabbak

Az eljegyzési gyűrű nincs mindig rajtam, hogy védjem a gyöngyöt, de még így is többször viselem, mint egy ékszerész ajánlaná.

Az íves belső profil kényelmessé teszi a karikagyűrűt
Az íves belső profil kényelmessé teszi a karikagyűrűt

A gyöngyös gyűrűre az alakja miatt is jobban kell vigyázni: a gyöngy tulajdonképpen egy nagy bogyó, ami kiáll a gyűrű síkjából. A karikagyűrűbe foglalt pici brill viszont a gyűrűprofil síkján belül nem sok vizet zavar.

A gyöngyös gyűrű 1,5-2 mm vastag, a karikagyűrű viszont 4mm-es
A gyöngyös gyűrű 1,5-2 mm vastag, a karikagyűrű viszont 4mm-es

A karikagyűrűkkel kapcsolatban úgy gondolom, hogy nem érdemes a saját testemnél jobban védeni egy ékszert, amit direkt arra terveztek, hogy ellenálló legyen. Ha a gyűrű nincs biztonságban, akkor én se, és jobb inkább elkerülni az ilyen helyzeteket.

Felülnézetből látszik, hogy vastagabb is a karikagyűrű
Felülnézetből látszik, hogy vastagabb is a karikagyűrű

Rudinak az elején szokatlan volt, hogy amikor leteszi a kezét az asztalra, koppan a gyűrű, de néhány hét alatt megszokta.

Nekem csak az egyik gyűrűm koppan, mert a bal gyűrűsujjam a biciklis baleset óta elvesztette ezt a funkcióját: ha a bal kezemmel tenyerelek az asztalra, még a vastagabb gyűrű se ér le.

Egyedi, de kicsit se hivalkodó gyűrűket szerettünk volna. Hogy tetszik az eredmény? Te készíttetnél vagy inkább előre gyártottat választanál? Írd meg kommentben!

Gerstner gyűrű képe: innen.

Ha a gyöngyös gyűrűről szeretnél még képeket látni: katt IDE!

A Vacókián megjelent esküvős cikkeket ITT találod.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.