Sokkoló felvételek: Árvíz a lakásban!

Ebben a cikkben említettem, hogy 2015 nyarán, a beköltözés után nem sokkal történt egy incidens, ami miatt nem is akartuk felújítani a lakást. Következzen hát a feketeleves – szó szerint, mert nem kevés víz került a lakásba.

AS

Lehet, hogy néhány olvasó már rájött az eddigi információk, például az alaprajz ismeretében, hogy ez a két betű Vacókia jellemzőjeként megtalálható az alapító okiratban. Szörnyen hangzik, hogy alagsor, de jelen esetben ez nem azt jelenti, hogy a kutyák lehugyozzák az utcaszinten levő, miniatűr ablakunkat. Arról van szó, hogy a környék domborzata miatt errefelé gyakori, hogy emeletnyi a különbség a ház egyik és másik oldala közt.

A mi esetünkben ez úgy néz ki az utcáról a lépcsőházba lépve, hogy a földszintre fölfelé kell menni néhány lépcsőfokot. Hozzánk pedig lefelé vezet az út, így összesen negyed vagy fél emelettel az utcaszint alatt van a lakás az egyik oldalról nézve. A kertből viszont egy lépcsőfokon kell fellépni ahhoz, hogy a lakásba jussunk.

A lakásnak több értelmezése is létezik, és egyik se zárja ki a másikat.

Vacókia egy szar hely

A pesszimista nézőpont szerint ez a lakás egy alagsori, kettévágott kis luk egy régi házban, ahova lefelé kell hazamenni, vizesednek a falak és patkányok szaladgálnak a kertben. (Jó, patkányok csak egyszer voltak, de a környékbeli kertekben is, és már rég kiirtottuk szegényeket.)

A címünk megadásakor esetleg lesajnál minket az ügyintéző. Ha jön hozzánk valaki, be kell mondani a kaputelefonba, hogy “lefelé kell jönni”, különben eltévednek. Mindezeket a borzalmakat túlélve viszont élvezzük a helyi adottságokat.

Ezeken felül nem elhanyagolható szempont az sem, amiről ez a cikk szól.

Vacókia a legjobb hely

Az optimista felfogás szerint a lakás olyan, mint egy kertesház Buda belvárosában: minden pár percre elérhető, mégis egy privát és csendes helyen éldegélünk, csak a madarak csivitelnek és a tücskök ciripelnek. A szomszédokból nem sokat tapasztalunk: minimális annak az esélye, hogy összefutunk valamelyikükkel. Egyedül a fölöttünk lakó szomszéd a közvetlen falszomszédunk, aki alig van otthon. Eddig még soha senki nem szólt az üvöltő zene vagy a túl hangos mozizás miatt.

Egy hatalmas tolóablakon ömlik be a fény: reggel szó szerint a hasunkra süt a nap, napközben pedig a tűzfalak visszaverik a napsugarakat a lakásba. A másik nyílászáró a közvetlen kertkapcsolatunk. A kert a lakás nem hivatalos meghosszabbítása: kifekszünk napozni, kint kávézunk, grillezünk, amit épp jól esik. A kert délután már árnyékos, így nyáron megesik, hogy elballagok a közeli fagyizóba, és a hűs kertben esszük meg a fagyit, mielőtt megolvadna. További előny, hogy senki nem lát be hozzánk.

Az egész szint a miénk, nem jön senki az emeletünkre, a folyosóra is terjeszkedtünk, de azért kulturáltan: egy fémszekrényt és egy padot tettünk ki, valamint a két biciklit is a folyosón tároljuk. Mi arra is előnyként tekintünk, hogy a kislakás a lépcsőn túl, a folyosó másik oldalán helyezkedik el, mert a nagylakást legjobb tudásunk szerint berendeztük, így a másik extra, amit felújítás után majd kiadunk.

Hamar kiderült, hogy nekünk való ez a hely, és az se volt hátrány, hogy jóval kevesebb pénz áll benne, mint amennyit máshol kéne fizetni hasonló lakókörülményekért.

De a beköltözés nyarán eljött az a nap, amikor úgy gondoltuk: kipukkant a színes buborék, meneküljünk innen, adjuk el a lakást, mielőtt egy fillért is beletennénk a felújításába.

Egy emlékezetes este kezdete – víz a lakásban

Ki emlékszik 2015 nyarára? Mondjuk augusztus tizenhetedikére? Hát, mi élénken. Meg valószínűleg azok is, akik mélygarázsban parkoltak Budapesten.

Kora este volt, épp tervezgettük, hogyan alakítsuk át a kislakást. Kinéztünk a kertbe, esett az eső. De annyira, hogy nem láttuk tőle a kis kert másik oldalán levő kazánházat. Megállapítottuk, hogy ez durva, de nem zavartattuk magunkat, átmentünk a kislakásba, centivel, mi mással, hogy lemérjünk ezt-azt.

A kislakásban el is kezdtünk méricskélni, aztán valami szürcsögő hangot hallottunk. Kerestük a zaj forrását. Nem sokkal később a fürdőszobai, négyzetes összefolyóból elkezdett egy kevés víz csordogálni. Rudi fogta magát, és a műanyagpapucsos lábával rálépett az összefolyóra, hátha ettől megoldódik a probléma. Nem tudhattuk, mi várt ránk. Pár másodpercig oké is volt a dolog. Utána viszont az összefolyó már hányta magából a vizet. Nyilvánvalóvá vált, hogy a lábtorlasz nem lesz elég. Rudi ott maradt a kislakásban, én pedig visszamentem a nagylakásba, hogy megnézzem, ott mi a helyzet.

Válságmenedzsment Vacókiában

A nagylakás

Egy ideig nem volt semmi különös. Az előszobából átmenekítettem a nappaliba a telefonasztalkát és minden egyebet. Aztán ott is kezdődött a műsor. A nappali és az előszoba elé törülközőkből rögtönöztem egy barikádot, hogy a parkettára semmiképp ne kerüljön víz.

Vannak, akik szerint nem a ruha teszi az embert, én mégis szántam rá egy percet, hogy az alkalomhoz illő öltözéket viseljem e jeles napon. A katasztrófavédelmi outfitem térdtől lefelé a következő volt: kinyúlt jóganadrág és régi, szakadt papucs, zoknitlan lábon.

A fürdőszobai küszöb körülbelül tíz centis volt, úgyhogy némi vízmennyiség felgyülemlett, mielőtt kifolyt volna a víz az előszobába. Egy lila felmosóvödörbe meregettem a vizet egy műanyag edénnyel, olyan gyorsan, amennyire csak tudtam. Amikor megtelt a vödör, szaladtam vele a konyhaablakhoz, kiöntöttem a vizet a kertbe, és kezdődött az újabb kör. Miután először megtelt a fürdő, az egyre nagyobb rutinom ellenére egyre rosszabbul állt a szénám.

Az alábbi fotó a bejárati ajtó felől készült. A jobbra levő, fehér csücsök a barikád széle, a kép tetején, a konyhai küszöb fölött épp meregetem egy edénybe a vizet. A bejárati ajtó nem maradt nyitva magától, úgyhogy stílusosan kitámasztottam.

Víz a nagylakás előszobájában
Víz a nagylakás előszobájában

Rudi egyszercsak visszatért, nem tudtam, mit csinált addig, és azt javasolta, hogy csukjuk be a fürdőszobaajtót. Most már egy kecses kis vízesés formájában tolult az előszobába a víz, amit kisepregettem a lakásból. Akkor még nem érdekelt, hova megy a víz, a lényeg az volt, hogy Vacókia megússza szárazon.

A kislakás, a folyosó és a pincék

Mindeközben Rudi a tárolóként használt kislakásban igyekezett mindent megmenekíteni. Felpakolta a dobozokban-zacskókban álló cuccainkat. Volt annyi lélekjelenléte, hogy készítsen pár fotót is: ez nem olyan egyértelmű, amikor így néz ki az ember lakása.

Ez jött fel a kislakásba
Ez jött fel a kislakásba
Sár és víz
Sár és víz
A folyosó állapota
A folyosó állapota

Mindez Vacoklinak meg se kottyant, mint ahogy a két héttel azelőtti kaland se, amiről később a cikkben beszámolok.

Aztán Rudi lement a pincébe megnézni a ház főcsatornáját. Amennyire lehetett, elzárta az őskövület, manuális visszacsapót, és videókat is készített:

Nem gondoltuk volna, hogy egyszer majd olyan érzésünk támad otthon, mintha egy süllyedő hajón lennénk.

Jack?
Jack?

Az alábbi képen nem a videóban szereplő pince, hanem az óvópince látható, illetve ennek az előtere. Szerencsére a nagyobbik részbe nem jutott víz, a küszöb megfogta. Bal fölül a hős Samu kutya mancsa látható. Büszkék vagyunk rá, mert félelmével dacolva átgázolt a habokon, hogy jelenlétével támogasson bennünket. 😉

Az óvópince előtere
Az óvópince előtere
Ennyire volt mély a víz
Ennyire volt mély a víz

Kicsit bosszúsak voltunk hajnali három körül, ha arra gondoltunk, a többi szomszéd épp a nyálát folyatja a párnára, amíg mi a közös területről lapátoljuk a vizet, de a ház többi ügyében is ugyanennyire aktívak, ami nekünk jó, mert nemigen szólnak bele abba, hogy mit csinálunk a házban.

Az este folyamán (no pun intended) sokat munkálkodtunk: körülbelül hajnali négyre már újra a szárazföldön éreztük magunkat, és a sokadik felmosás után eltüntettük a sármennyiséget. Egyedül abban a pincében hagytunk némi vizet, ami a videón látszik, de úgy hagytuk ott, hogy semmi ne álljon benne, amiért kár lenne. Hajnalodott, hétköznap volt és még aludni is akartunk. A meghagyott vizet reggel a gondnok hordta ki a kertbe.

Számít a visszacsapószelep

Az előző lakók a nagylakás felújításakor beépítettek egy visszacsapószelepet a szennyvízcsőhöz. Ez arra való, hogy a szennyvíz ne tudjon visszaáramolni, ha tele a csatornahálózat. Valószínűleg a szakemberek javasolták ennek beépítését, amikor 2013 környékén kialakították a mini fürdőt a nagylakásban.

Felújításkor mindenhonnan levertük a csempéket, és megnéztük az előszoba padlója alá beépített visszacsapót:

A visszacsapószelep (az előszoba szintje alatt)
A visszacsapószelep (az előszoba szintje alatt)

Az augusztus tizenhetedikei terhelést Budapest szennyvízhálózata se bírta, mint ahogy a mi visszacsapónk se. De kosz és vízmennyiség tekintetében is jelentős különbség volt a kis- és nagylakás közt. Az első videóban látszik, hogy a nagylakásba tiszta esővíz áramlott, a kislakásba pedig sáros mocsok, falevelekkel.

Ha felújítjuk a kislakást, oda is beszereltetünk visszacsapót, és úgy oldjuk majd meg, hogy minél könnyebben ki lehessen vezetni az esetleges vizet a kertbe.

A krízishelyzet önismerettel gazdagított

Amikor elkezdett feljönni a víz, nem volt idő merengeni, gyorsan kellett cselekednünk anélkül, hogy bármit tudtunk volna a körülményekről és a várható kimenetről.

Eddig nem nagyon történt velünk ilyesmi, de jó tudni, hogy katasztrófahelyzetben mind a ketten megőrizzük a hidegvérünket, és csak arra fókuszálunk, mit tegyünk, hogy minél jobban végződjenek a dolgok. Egy fél mondat erejéig megemlítettük, hogy szép és jó volt tervezgetni, de Vacókia sose lesz több kósza gondolatnál. Abban maradtunk, hogy ezt majd később megbeszéljük, most mentsük, ami menthető.

Sikerült elérnünk, hogy ne kelljen vízben állva várni a szivattyús felmentősereget, és semmilyen anyagi kárt nem szenvedtünk. Szerencsénk volt, hogy nemcsak otthon voltunk, amikor kezdődött, hanem pont az összefolyó fölött álltunk. A kislakásból magától kifolyt a víz, a nagylakásból én tessékeltem ki, így csak a fürdő és az előszoba lett vizes.

A két héttel azelőtti vihar hatása

Kevesebb, mint két héttel a beázás előtt volt egy biciklis balesetem, amikor jégeső után indultam útnak, és kicsúsztam a sárban. Ezt azért említem meg, mert ebből a kis malőrből az következett, hogy hónapokig nem tudtam használni a bal kezem: így hordtam ki a vödör vizeket, így cipeltük fel a lépcsőn a lakásban hagyott, használhatatlan mosógépet, így vettem részt a költözésben, a felújításban és a bútorszerelésekben.

Tehát ott álltam a bicikli mellett, a fél oldalam tiszta sár, mentális szemforgatás után konstatáltam, hogy nem lesz ebből grafika óra. Aztán észrevettem, hogy a bal gyűrűsujjam természetellenes irányba hajlott.

Emlékeztem, hogy egészségügyi oktatáson, amikor vezetni tanultam, azt mondták, ha bedagad az ujj, nem lehet lehúzni a gyűrűt, és nem akartam, hogy elvágják a jegygyűrűmet, meg azt se, hogy elszoruljon a vérkeringés, úgyhogy fogtam, visszahajlítottam normális irányba az ujjamat, majd azonnal levettem a gyűrűt. Gondolom, ez természetes egy ilyen szituációban, mert távol áll tőlem minden, ami egészségüggyel kapcsolatos, másnak biztos nem mertem volna megcsinálni.

Felhívtam V. P.-t, (heló, ha olvasod) hogy sajnos nem tudok menni órára, utána fél kézzel elbicikliztem a János kórházba, miközben szivárgott belőlem a vér, de az zavart legjobban, hogy sáros vagyok, és nem megyek grafikára. Rudit is hívtam, jött a kórházba, ahogy tudott. Jó, hogy a balesetkor még nem találtuk ki, hogy a következő hónapban lesz az esküvőnk, mert kiakadtam volna.

Még óvatosabban bicikliztem haza, miután a kórházban begipszelték a kezem. A beázás előtt négy nappal vették le a gipszet, a kézfejem és három ujjam sebesült meg, úgyhogy minden leleményességemet be kellett vetnem az özönvíz ellen.

Még mindig nem koppan a gyűrű, ha egyenes kézzel az asztalra tenyerelek, sose fog teljesen rendbe jönni, de már szinte teljesen ki tudom nyújtani és be tudom hajlítani az ujjaimat.

Nem egyedül velünk történt

Amikor már besötétedett, hallottuk, hogy a szomszéd házból is hordják ki a vizet. Mint később megtudtuk, a mellettünk, de már a másik házhoz tartozó lakásban lakó szomszéd néni rosszabbul járt nálunk: elmondása alapján épp tévézett, aztán bújt volna bele a papucsába, amikor látta, hogy a papucsát elvitte a víz.

Nem vette észre, mi történt, mert ment a tévé. Először nem is értette, hogyan érhet térdig a víz a nappalijában. Elromlott a hűtője, minden szőnyege, bútora. Ezek szerint nála nincs visszacsapó, úgyhogy igencsak számít ez a kis műanyagdarab.

Belátható, hogy nem lett volna túl életszerű hírportálokat böngészni két kör vödör-víz-ablakon-kizuttyint közt, úgyhogy késő estig azt gondoltuk, hogy ez csak nálunk történt.

Sőt, azt hittük, hogy az előző tulaj “véletlenül” elfelejtette megemlíteni a lakásnak ezt az aprócska hibáját. Máig nem tiszta, hogy egy kétgyerekes család miért pont ezt a széttagolt garzont választotta. Felújítgatták, berendezték, majd kevesebb, mint két év után tovább is álltak.

Attól tartottunk, hogy emiatt, és úgy voltunk vele, hogy ki se pakolunk a dobozokból, keresünk inkább új lakást, ha ez évente többször, igazából bármikor megtörténhet, ha esik az eső. (Mi nem hallgattuk volna el a lakásnak ezt az ismert tulajdonságát, de gondolom, ez nem meglepő, lévén, blogolok is róla.)

Késő este, amikor már nem jött több víz, szembesültünk vele, hogy a város többi részében mi történt. Rájöttünk, hogy nem is szívtuk meg annyira, mint gondoltuk: egy napi munkánk ugyan benne volt, de semennyi anyagi kár nem ért bennünket.

Mindeközben a tőlünk nem messze levő Lövőház utca így nézett ki:

Özönvíz a Lövőház utcában
Özönvíz a Lövőház utcában

Nem irigylem se az éttermeket, se a parkoló autó tulajdonosát.

Aki szeretne nosztalgiázni, itt és itt talál az özönvízről képeket, itt videókat, itt pedig a Fővám téren keletkezett luk látható.

A mért csapadékmennyiség

Felteszem, nem kell magyarázni, hogy a Hegyvidék alján miért jelent problémát a rövid idő alatt lehulló, nagy mennyiségű csapadék.

Az automata mérőállomások szerint Budapest belső részeiben augusztus 17-én 115 mm-t meghaladó mennyiségű eső esett, ebből minimum 83 mm egy óra alatt zubogott le. Budapesten az augusztus havi átlag 52 mm. Tehát ez az özönvíz rendkívül szélsőségesnek számít: megvizsgálták, és az jött ki, hogy egy ilyen augusztusi esőzésre az esély 0,001%. Budapesten 1901 óta csak egyszer mutatott a mérőállomás 80 mm-nél több csapadékot egy nap alatt, a 100-at egyszer se érte el.

A szomszéd néni azt mondta, amióta itt lakik, sose történt ilyen. A gondnoktól, aki negyven éve dolgozik a házban, megtudtuk, hogy egyszer, még nagyon rég történt hasonló eset. Az OMSZ szerint Budapesten 1984-ben 24 óra alatt 86,6 mm csapadékot mértek, tehát ekkor lehetett az a nagyon rég. 2014-ben, amikor még az előző lakók éltek a lakásban, 76 mm volt a napi rekord, de akkor nem ázhatott be a lakás, mert az időbeli közelség miatt a szomszéd néni és a gondnok is, de legalább az egyikük tudott volna róla.

A Budapesten hétfőn 18.15 és 20.15 óra között a radar mérések alapján becsült csapadék mennyisége
A Budapesten hétfőn 18.15 és 20.15 óra között a radar mérések alapján becsült csapadék mennyisége

Miért maradtunk ezek után a lakásban?

Azért, mert kiderült, hogy egy ilyen eset nem a lakás menetrendszerű hozadéka, hanem kivételes alkalom volt.

Szerencse, hogy a beázás még a felújítás előtt történt, mert így végiggondolhattuk a kockázatokat és mellékhatásokat. Nem mintha pont ezt vártuk volna, de egyrészt tudtuk, hogy a lakás bizonyos szempontból tényleg alagsori, még ha nem is ezt tapasztaljuk, másrészt tisztában voltunk vele, hogy az eladó nem megbízható személy. Jól tettük, hogy nem csaptunk bele a lecsóba rögtön a költözés után.

Felújítás előtt több vészforgatókönyvet is kitaláltunk, de végül arra jutottunk, hogy nem egy fél évszázadonként fenyegető katasztrófahelyzetre tervezzük a lakást, ahol csak pár évig tervezünk élni. Jelenleg az az elméletünk, hogy egy hosszú csövön vezetnénk ki a kertbe a vizet.

A vihar városszerte brutális károkat okozott: embereket kellett menteni, utak szakadtak be, éttermek semmisültek meg, több kerületben elment az áram, úgyhogy nem lehet azt mondani, hogy a lakás alagsorisága a legnagyobb veszélyforrás, pláne, hogy semmilyen anyagi kárunk nem keletkezett.

Az özönvíz ijesztő és kellemetlen volt, de az időjárási statisztika ismeretében úgy döntöttünk: Vacókia a jövő.
Képek forrása:

2 hozzászólás

  1. Húú Bea!
    Visszajöttek az emlékek, szörnyű érzés volt, pedig én nem is voltam ott! Nagyon szemléletesen írtad meg a történetet, közben még humorosan is. Jókat mosolyogtam, pedig nem egy vidám sztori.
    Várom a következőt! Puszi

    Mumi
    1. Szia, Mumi!

      Ha még ez is tetszett, kétségtelen az elfogultság! 🙂
      A legrosszabb az volt, hogy a lelkes tervezgetés után menekülni akartunk a lakásból, mert azt hittük, csúnyán átb az eladó. Közben pedig az volt frusztráló, hogy fogalmunk se volt, meddig tart még a dolog. Úgyhogy örültünk, amikor megtudtuk, hogy csak egy ritka természeti katasztrófa sújtott le ránk. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.