Üvegtégla beépítése és vakolás

Miközben várjuk a megrendelt kanapét, halad tovább a kislakás felújítása. Már majdnem kész az áramszerelés, bekerült az üvegtéglasor és elkezdődött a fal vakolása. Mutatom, hogyan történt mindez:

 Áramszerelés – 2. rész

Mostanra mindenhova bekerültek a gégecsövek, kicserélték a mennyezeti lámpa régi, alumínium vezetékét és a bojler is új vezetéket kapott. Még semmi nincs áram alatt, a vezetékeket az előkészületek után fogják behúzni.

Az előző bejegyzés végén olvashatod az áramszerelés első részét: ebben a villamos hálózat tervezéséről és a kivitelezésről írtam. Ezen az oldalon pedig eléred az összes kislakásos cikket.

Az áramszerelés kapcsán már csak az a kérdés, hogy ki tudjuk-e vezetni a fürdőszobai ventilátor és a konyhába tervezett páraelszívó csövét. Ha meg lehet oldani, a kettő a konyában találkozik, és egy közös csövön át fújjuk ki a levegőt a kertbe.

A fürdőszobába feltétlenül kell valamilyen szellőztető berendezés, mert az egész lakás kicsi és hűvös, a fürdőben nincs ablak, és a zuhanyzástól nehéz, párás lenne a levegő, előbb-utóbb penészedne is a fal. Mivel több méteres csövön vezetnénk ki, egy erősebb ventilátort vennénk, hogy jól működjön. A komolyabb gépeken azt is be lehet állítani, hogy adott páratartalomnál magától bekapcsoljon. Így kellemes lesz a levegő, anélkül, hogy magyaráznunk kellene a dolgot a rövidtávú bérlőknek.

A teakonyhában meg tudnánk békélni egy visszaáramoltatott elszívóval, de ha lehet, akkor kivezetnénk ezt is a kertbe. Bár csak néha készülne mondjuk egy-egy rántotta a mobil indukciós főzőlapon, jobb, ha megkíméljük a lakás berendezését a zsíros szagoktól. Az a terv, hogy egy kicsi, kihúzható elszívót építenénk a konyhai felsőszekrénysorba.

Egyelőre tervezés alatt vannak a továbbiak, ha eljutunk odáig, megmutatom a fejleményeket.

Üvegtéglasor beépítése

A kivitelezőnknek több szakmája is van, ami az ő esetében nem azt jelenti, hogy semmihez nem ért, ellenkezőleg: reálisan felméri, mihez ért és mihez nem, és a legjobb, hogy ezt meg is mondja nekünk.

Ezelőtt még nem épített be üvegtéglát, úgyhogy utánajárt a témának. Tetszik, hogy hasonlóan áll hozzá a dolgokhoz, mint mi, ezért is az ő ajánlatát fogadtuk el a kislakás felújítása kapcsán.

A szakmai szempontokon kívül még sok mindennek kell stimmelnie a kivitelezők választásakor, és ezeket nehéz meghatározni, pláne előre. Érik a téma, hamarosan egy egész bejegyzést szentelek ennek, egy másik bejegyzésben pedig a kislakás költségeit fogom részletezni.

Ugyanazt az átlátszó üvegtéglát választottuk, mint a nagylakásba is: a fürdő építéséről szóló bejegyzésben olvashatsz róla részletesebben. A Weber-Terranova Glass üvegtégla falazó és fugázó habarcsot kaptuk az Arctic üvegtéglához.

Az üvegtégla kicsit vékonyabb, mint a Porfix téglából épített fal, ezért dönteni kellett, hogy hova kerüljön. Megbeszéltük, hogy a teakonyhai fal síkjával legyen közel egyvonalban az üveg síkja. Adta magát, hogy az üvegtéglasornak kihagyott luk közepére kerüljenek a téglák.

Egyedül azt kellett kitalálni az építés előtt, hogy milyen magasra kerüljön a legalsó üvegtégla. A plafon alatt futó gégecsőnek is elegendő helyet kellett hagyni, kb. 5-10 centit. Azt találtuk ki, hogy az üvegtéglasor alja legyen egyvonalban a legalsó fürdőszobai, fal síkjába épített polc szintjével.

Malőr és megoldás

Amikor állt az üvegtéglasor és már rég megkötött az üvegtégla falazó, akkor szembesültünk azzal, hogy építéskor csak a fürdőszoba oldaláról ellenőriztük az üvegtéglasor magasságát. Régebben ugyan átgondoltuk, hogy a konyhai pult fölött kell kezdődnie az üvegtéglasornak, és az hol kezdődik, de hirtelen nem jutott eszünkbe ez a szempont.

Ha a tervhez képest néhány centis különbség keletkezik a kivitelezéskor, ráadásul egy kicsit figyelmetlenek is vagyunk, az elég ahhoz, hogy boruljon a terv. A kritikus méreteket-magasságokat érdemes mindig jelölni közvetlenül a felületeken, mert könnyű megfeledkezni egy-egy apró, de fontos részletről.

Fel kellett volna írni és rajzolni a falra a konyhapult magasságát, amihez hozzá kellett volna adni a vízvető és a szintezőlábak magasságát is: mindez együtt 95 centi. Ezen felül bele kellett volna számolni a burkolat és a burkolat alatti kitöltőanyag magasságát, ami még néhány centi, és csak efölött kezdődhetett volna az üvegtéglasor: minimum 97 centitől, egy kis biztonsági ráhagyással 1 méterre a földtől.

Ehhez képest nekünk kb. 87 centire a földtől kezdődött az első üvegtégla. Az nem játszott, hogy ennél alacsonyabbra kerüljön a pult, ahogy az se, hogy félig eltakarjuk a legalsó üvegtéglát.

Két opció volt: vagy műtünk és kockáztatjuk a második üvegtégla épségét, vagy bent hagyjuk a fölösleges téglát, és mindkét oldalról rácsempézünk, remélve, hogy a sík üvegre is eléggé tapad a csemperagasztó.

Az építésszervezőnk a műtétet javasolta. Egyik este fogtuk magunkat, átmentünk a kislakásba, én dokumentáltam, miközben Rudi megpróbálta kiszedni valahogy az üvegtéglát. A rezgő fűrészfej bizonyult a leghatékonyabb célszerszámnak. Fél-háromnegyed óra alatt sikerült is véghezvinni a műveletet, és a második üvegtégla ép maradt. Ezt az utólagos, tervezéssel megelőzhető barbárkodást senkinek nem ajánljuk.

Vakolás – 1. rész: Gúzolás, azaz a falak előfröcskölése

Ahogy a lakás tervezéséről szóló bejegyzésben írtam, a beköltözésünk előtt évekig lambériával fedték el a vizesedő falakat. A lambériát költözés után rögtön felszámoltuk, hogy meglássuk, milyen állapotban van alatta a fal. Falbontás után végül meghagyták a kb. 1 méter magas, vízzáró réteg nevű őskövületet.

A kislakás esetében ragaszkodtunk a szárító vakolathoz, ami hagyja lélegezni és segít szárazon tartani a falakat. Azt mondták a munkások, hogy ezzel nehezebb dolgozni, mint a megszokott vakolattal, mert jobban ragad felhordáskor. Drágább is, mint a normál vakolat, de ez nem olyasmi, amin érdemes spórolni.

A nagylakás felújításakor meghagyták a régi vakolatot: akkor épp száraz volt a felület, mert korábban leszedtük a fűrészporos tapétát. Felújítás után néhány hónappal aztán helyenként lepergett a festék, és jött vele a vakolat is. Nem volt szép látvány, és rengeteg, elkerülhető pluszmunkát okozott nekünk: arrébb kellett pakolni a bútorokat, például az egész konyhai alsószekrénysort, leverni a vakolatot, stb. Meglátjuk, hogyan teljesít majd a szárító vakolat.

A vakolás első lépése a gúzolás volt, amit az Aquabau szárító előfröcskölővel csináltak volna. De kis mennyiségben ezt nehéz beszerezni: az építésvezetőnknek azt mondta a gyártó, hogy kérjen meg egy nagyáruházat, hogy rendeljenek be nagyobb mennyiséget. Ez nem jött össze, ezért azt csinálták a munkások, amit az Aquabau ajánlott: több vizet kevertek a szárító vakolatba, és a hígított vakolatot hordták fel gúzoláskor.

Jelenleg az egész nappali vakolva, a fürdőszoba még csak gúzolva.

Itt tartunk, néhány hét alatt remélhetőleg minilakás lesz ebből.

2 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Haszprus bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük